Régen megdöntötte már a legtöbbet futott autó rekordját az a Volvo P1800 S, amit 1966 óta folyamatosan hajtott a gazdája. Több mint ötmillió kilométer után Irv Gordon nem megy többet, a rekorder férfi nemrég elhunyt.

1966 júniusában vette meg új Volvo P1800 S-ét az akkor 25 éves amerikai Irv Gordon, aki 4150 dollárt fizetett érte, ez akkoriban egy évnyi fizetésnek felelt meg. Pénteki napon hozta el az autót, és hétfőig annyit tett bele, hogy vissza is kellett térnie a kereskedésbe a 2500 kilométeres első szervizre. Gordon napi kétszáz kilométeres ingázásra vette az autót, és nem is hagyta abba a vezetését.

10 éven belül megvolt neki a félmillió mérföld, ami több, mint 800 ezer kilométernek felel meg, és 1987-re ennek a kétszeresét is teljesítette. A kétmillió mérföldet, azaz a 3,2 millió kilométert 2002-ben ünnepelte, a hárommillió mérföldet, vagyis

4,8 millió kilométert pedig öt évvel ezelőtt érte el a férfi a Volvóval, ami már 1998 óta a Guinness rekordok könyve szerint is a legtöbbet futott magánautónak számít.

Irv Gordon a teljesítménye elismeréséül többször is kapott autót a Volvótól, korábban egy C70-et, legutóbb pedig egy XC60-at, hogy a rekorder P1800 S egy kicsit pihenhessen. A legutóbbi bejegyzés idén májusban érkezett tőle, akkor 3 250 257 mérföld, vagyis 5,23 millió kilométer volt a Volvóban, ám Irv Gordon nem vezet tovább, a haláláról lánya írta meg a hírt apja rajongói oldalára.

A P1800 egy másik példánya is érdekelhet:

Minden idők legszebb Volvójának tervezője idézte meg Roger Moore emlékét

Ő tervezte a P1800-at, amit Simon Templar tett híressé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés