Nem lenne igazi Volvo az új XC40, ami első Volvóként elnyerte az európai Év autója díjat, ha nem készülne belőle konnektorról tölthető hibridváltozat. Most itt vannak a T5 Twin Engine első képei, de az adatait még csak találgatni lehet.

A 4,43 méter hosszú XC40 az első Volvo, ami elnyerte az európai Év autója díjat, és ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy nem elégedtek meg a kínálatban a hagyományos benzines és dízelmotorokkal, amelyek teljesítménye egyébként 150-től 247 lóerőig terjed. A legérdekesebbnek ugyanis a plug-in hibrid változat ígérkezik.

A pekingi autószalon volt az első alkalom, amikor a Volvo kizárólag konnektorról tölthető autókat állított ki a standjára, hiszen már csaknem minden típusából van ilyen: az S90, V90 és XC90, az XC60 és a nemrég leleplezett V60 is kérhető plug-in hibridként. Jövőre pedig, amikor az új S60 és V40 is megérkezik, beteljesül az ígéret, hogy

a Volvo kínálatában lévő minden modellnek lesz hibrid, konnektoros hibrid vagy teljesen elektromos hajtású változata.

Nem marad ki a sorból a legkisebb XC40 sem, aminek konnektorról tölthető változatáról most mutatták meg az első képeket. A neve T5 Twin Engine lesz, de ezen kívül nem sokat árultak el róla. Csak találgatni lehet, hogy a hibrid modell is a belépőváltozat 1,5 literes háromhengeresét kapja, akár 180 lóerővel, amihez egy 75 lóerős villanymotor kapcsolódik.

A kombinált teljesítmény 250 lóerő körüli lehet, amivel a T5 Twin Engine a legjobb XC40-nek ígérkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában