Nyolc négyzetméteres lakás 10,5 millióért meg hét négyzetméteres lyuk több mint egymilliós négyzetméter áron? És ez nem London, Róma vagy Párizs. Hanem Budapest. Mégis mi a fene folyik itt?! És ami a legfontosabb: Jó ez nekünk?!

A hazai ingatlanpiac évekig a gödör mélyén feküdt; mindenki várt a felemelkedésre, arra, hogy a magyar ingatlanok végre érjenek valamit, legyen szó eladásról vagy kiadásról. A fellendülésre pedig egyértelműen nem kell tovább várni: az utóbbi másfél évben olyan meredeken emelkednek az ingatlanárak, hogy legalább Erőss Zsolt szintű hegymászóképességek kellenek a meghódításukhoz. Az Urbanista posztolta ki pár napja ezt a parányi pecót, amit hat és félmillió forintért hirdet a tulaja:

Kicsivel később pedig újabb versenyző jelentkezett be az élhetetlenül-parányi-lakás-ótvardrágán cím elnyerésére: ez a nyolc négyzetméteres, ötödik kerületi ingatlanocska.

Tök jó dolog, hogy felívelőben van a hazai ingatlanpiac: aki saját lakással rendelkezik Budapesten, annak bizonyosan. Ellenben a nem budapesti lakásárak (értsd: egész Magyarország a fővároson kívül) emelkedése alig látható, ha egyáltalán megtörtént, így a folyamat leginkább a fővárost érinti. Plusz aki nem rendelkezik saját, pesti ingatlannal, annak gyakorlatilag lehetetlenné válik egy budapesti lakás megvásárlása, de akár bérlése is. Miért?

Mert annak ellenére, hogy az ingatlanpiac kikászálódott a több évig (vagy évtizedig) tartó mélyrepülésből, a fizetéseink nem változtak. A mostani bérlemények vagy eladásra szánt ingatlanok árai köszönőviszonyban sincsenek a magyar fizetésekkel. Egészen elképesztőnek tartom, hogy tíz négyzetméter alatti, élhetetlen méretű lyukakat (akármennyire is dizájnosan újítják fel, egy ekkora méretű lakás egyszerűen nem tud élhető tér lenni hosszútávon) ilyen összegekért kínáljanak. Éltem Párizsban és Londonban is, a tendencia pedig riasztóan hasonlít ezeknek a metropoliszoknak az ingatlantragédiájára.

Tragédia, mert az alapvetően túl nagy, polgári lakásokat négy élhetetlen miniatúrára osztják fel ahelyett, hogy két normál méretű lakást csinálnának belőle. Mert eladható és kiadható – a négy pedig több, mint a kettő. Mert egyre többen jönnek rövid távra ezekbe a városokba, így az ideiglenes befogadásra készülnek fel a lakástulajdonosok. Ezzel pedig az a baj, hogy az állandó lakhatást sem lakásméretben, sem pedig a kínált árban nem hozza az ingatlankínálat. Körülbelül az élni vagy lakni? – kérdést kell feltennie minden helyinek, ha ingatlant keres, mert a saját fizetése közel sem elég a megemelkedett ingatlanárak kifizetéséhez.

Budapest belvárosa egyre jobban ezt a tendenciát kezdi el követni – ami természetesnek mondható, mert mindenki a lehető legtöbb pénzt akarja kihozni a lakásából. Csak az a probléma, hogy ezzel a folyamattal egyrészt pont az a karakterisztikája veszhet el Budapestnek, amiért imádnak idejönni a külföldiek – mekkora paradox, igaz? Másrészt pedig az, hogy nem gondolunk a többi magyarra, mikor beárazzuk a kamraméretű ingatlanunkat sok millió forintra – sem árban nem vagyunk magyarbarátok, sem pedig a lakás méretét tekintve nem számolunk állandó, hazai bérlővel vagy vevővel, mert ekkora helyen tényleg nem lehet sokáig megmaradni (saját, külföldi tapasztalatból beszélek).

Tehát kérdéses, hogy a hazai ingatlanpiac felemelkedése vajon kedvez-e bárki másnak, mint a budapesti ingatlantulajdonosoknak? Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy nem. Ha a fizetéseink is felnőnének a fővárosi lakásárakhoz, akkor talán beszélhetnénk pozitív változásokról, de így is nagyon dzsentrifikálódó ez a folyamat, amitől félő, hogy Budapest a nyaralni jövő külföldiek partitanyája lesz, a magyarok pedig kiszorulnak a legszebb belvárosi környékekről, mert élhetetlenné és megfizethetetlenné válik számukra. Úgyhogy reméljük, hogy a pesti ingatlanpiac új keletű virágzását a hazai lakástulajdonosok is tudatosabban kezelik majd, mert ez a jelenlegi folyamat sok tekintetben nagyon riasztó Budapest és a benne élő pesti lakosok jövőjére nézve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában