Népítélet! Hány éves lesz az, aki a negyedik X-be lép?
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A szerkesztőségben elszabadult a pokol, a kollégák üvöltöznek, káromkodnak és összecsavart Schmitt Pállal ütik egymást, mindezt azért, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék az egyik legfontosabb kérdést, amit csak kérdezni lehet.

Ez pedig így szól:

Hány éves lesz az, aki a negyedik x-be lép?

Mivel félünk, hogy ebbe előbb-utóbb valaki bele fog halni, és nekünk nincsen Mr. Wolfunk, aki eltakarítsa a hullát, ezért úgy döntöttünk, hogy igaz demokrataként a néphez fordulunk válaszért, a lenti szavazódoboz formájában.

Magyarul te fogod eldönteni, hogy mi a helyes válasz, mi pedig arany pecsétgyűrűvel hitelesített okiratban vállaljuk, hogy a Playeren megjelenő cikkekben ezután így, és csak így fogjuk használni a szóban forgó kifejezést.

Hogy segítsük a döntésedet, szakmailag kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul felvázoljuk a két álláspontot, amiért a szemben álló felek gondolkodás nélkül hajlandóak lennének az életüket adni:

  • Az egyik elgondolás szerint az első x az ember életének első tíz évét jelöli, így aki a negyedik x-be lép, az harminc éves lesz. Gergő annyira hisz ebben a hülyeségben, hogy a bizonyítás érdekében még a vizuális atombombát is bevetette:

  • A másik, tökéletesen átgondolt és három egyetemi professzor által leokézott indoklás úgy szól, hogy mivel az x a római tízest jelzi, így aki a negyedik x-be lép, az természetesen negyven éves lesz (persze ezt rómaiul úgy írnánk le szépen, hogy XL, de ez most mindegy, főleg, mert nekünk van igazunk).

Hány éves lesz, aki a negyedik X-be lép?

Szóval kérünk szépen téged, kedves olvasó, hogy segíts dönteni, mert mi már nem bírjuk idegekkel, meg egyébként is nagyon szeretnénk már hazamenni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.