Van valami rém ironikus abban, hogy minden magyar idők leghíresebb atyája egy fiktív személy, de az élet már csak ilyen. A közel egymillió Facebook-követőt számláló, borzasztó frappáns mémjeiről ismert részeges, lecsúszott pap ma este nyitja meg első pesti kocsmáját, ennek örömére pedig készítettünk egy villáminterjút. Dicsértessék!

Ma este nyitjátok meg a Humbák Műveket Pest közepén, Tibi atya első és (eddig egyetlen) hivatalos kocsmáját. Ha Tibi atya Facebook oldalának közel egymilliós rajongótáborából indulunk ki, plusz az eseményt már ezer ember visszaigazolta, elég nagy vendégseregre számítotok ma, igaz? Fogjátok tudni tartani a frontot?

Hál' istennek volt már dolgunk sok vendéggel fesztiválokon, ám azért egy kocsma üzemeltetése mindig más. Tapasztalt régi és új pultosaink vannak, akik mindent bevetnek, hogy a szomjas nyájat készségesen kiszolgálják. Azért az valamit elárul az érdeklődésről, hogy a Humbák Művek megnyitójának eseménye után 2-3 órával betelt az asztalfoglalási lista, pedig 200 ülőhelyről beszélünk!

Az oldalatokon azt írjátok, hogy a jó borok hitének terjesztése a fő hivatásotok. Milyen borokkal foglalkoztok? Milyen borok folynak majd a különleges, hatos borcsapolóból? Szerintetek fröccsöt is lehet minőségileg fogyasztani? (Ugyanis a fröccs az gyakorlatilag vizezés).

Mátraaljai minőségi termelői borokkal foglalkozunk, a csapon jelenleg egy gyümölcsös Irsai Olivér van, illetve száraz kékfrankos rozé. Tévhit, hogy csak a szar borokat szokták felpancsolni, hogy fröccsöt igyanak, úgy maximum kevésbé lesz rossz. A karakteres, gyümölcsös borok felszódázásával egy üdítő italt kapunk, amiben a bor jellege nem vész el. Mivel a bor mellé vizet is fogyasztunk többet képes az ember belőle meginni, nem áll fejre öt perc alatt, ami azért nem mindig hátrány.

Minden napra egy feles – Tibi atya füves könyve  címmel jelent meg 2015 novemberében egy kiadványotok is. Mit lehet tudni a könyvről?

A könyv Humbákfölde híradásait foglalja össze, fiktív disztópiaként írhatnánk le. Olyan hosszabb írásokat tartalmaz, ami a fészbúkon esetleg kiverné a biztosítékot, illetve az olvasást kedvelő rajongóknak próbáltunk kedveskedni. Egyben elolvasását mégsem ajánlanánk senkinek, mert annyi hülyeség van benne, ami maradandó agykárosodást okozhat – innen a mű címe.

Milyen alkohol(oka)t készítetek ti magatok? Milyen különleges italokat lehet kapni a Humbák Művek kocsmájában?

Nehéz ugyan újat kitalálni, de az 5 deci bort és vizet nyomokban sem tartalmazó kampófröccs az egyik találmányunk. Másik az egyedi fantázianevekre keresztelt shotok.

Honnan jött Tibi atya fiktív alakja?

Egy random internetes találat eredményeképpen került a radarra a jelenlegi profilkép, később derült ki, hogy egy USA-ban állítólagos szexuális vádakkal elítélt papról van szó. A névválasztás szintén "isteni szikrának" tudható be, pillanatnyi agymenés eredménye, nem egy tudatos kampányról van szó. Pusztán az önnön szórakoztatásunkra készült anno az egész.

Körülbelül olyanok vagytok Magyarországnak, mint a világnak a 9gag. Mit gondoltok, minek köszönhető a Tibi atya kultusz elképesztő, itthon gyakorlatilag hallatlan népszerűsége?

A történetekkel mindenki tud azonosulni, mivel a való életből merítjük őket is. Próbálunk eredetiek és egyediek maradni, ám ekkora spektrumon nehéz ugyanazt a szórakoztatási élményt megadni mindenkinek.

Futottatok bele esetleg kellemetlenségekbe, kritikába? (A népszerűség átka, avagy azért valami keresztény dologgal vicceltek, ami néhány embernél visszás is lehet).

Korábban pár kispap és diakónus szólalt fel, hogy vallásgyalázásról szól a fáma, ám ezt elutasítottuk akkor is és most is. Néhány érzékenyebb lelkű rajongónknál kiveri a biztosítékot egy-két poén, viszont sokan pont ezt a régi, keményvonalas atyát kedvelik. Nehéz megtalálni azt a vékony mezsgyét, amin a siker és a népszerűség felé vezet az út, igyekszünk nem letérni róla.

Ha Google-keresőbe beírjuk az 'atya' szót, Tibi atya az első 7 találat

Szerintetek lehetséges, hogy a népszerűségetek legfőbb oka az, hogy meglovagoljátok a kis hazánkban leginkább szerethető dolgot (és amivel legkönnyebben és a legtöbben azonosulni tudunk): az ivászatot?

Ismerjük a mondást: Magyarországon mindenki iszik, aki azt mondja, hogy nem, az hazudik. Mi nem buzdítjuk a népet alkoholizmusra; ha a poénok pusztán a lealjasodó részegeskedésről szólnának, sosem értünk volna el idáig. Ugyanúgy együtt örülünk a magyar sikereknek, reflektálunk a társadalmi problémákra, görbe tükröt mutatunk az Olvasónak, aki magára ismer ezáltal. Szerintem ez a legfőbb mozgatórugója az oldalnak, hogy a posztokkal mindenki megpróbál és tud is azonosulni.

 

Megtudhatjuk, kik vagytok ti igazából (hogy hívnak titeket, hány évesek vagytok, hányan vagytok) vagy elrontanánk vele az atya körüli keresztény mitológiát?

A Tibi atya oldallal karöltve a gazdasági tevékenységért felelős Humbák Művek Kft. jelenleg 3 tagot számlál, fiatal diplomás himpellérek vagyunk. A szerkesztők kilétét hadd fedje balladai homály, nem mindig rossz a tudatlanság.

Ha pedig innátok ti is egy kis misebort, a Humbák Művek kocsmáját Budapesten az Erzsébet krt. 12 szám alatt találjátok.

Dicsértessék!

(Képek: Tibi atya Facebook oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés