A közhiedelemmel ellentétben az elmúlt évtizedben egyáltalán nem bizonyult jó befektetésnek a lakásvétel.

A magyar köztudatban valamiért erősen rögzült az a tudat, hogy az ingatlannál nincs jobb hosszú távú befektetés. Ott van a lakás, az enyém, ha akarom, kiadom, ha akarom, benne élek, senki sem veheti el tőlem, az ára pedig lassan felfelé kúszik – gondolja honfitársaink többsége. Kár, hogy ez nem így van. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt húsz évben egy mezei tőzsdei befektetés jóval többet hozott, de még az állampapírok vétele is. Volt egy időszak, amikor az ingatlan valóban mindent vitt, de ez csak mintegy négy évig tartott. Az ezredforduló környékének boomja előtt és utána egy átlagos lakásbefektetéssel nemigen lehetett jól járni.

Sajátom, csak nem éri meg

Ha olyan számítást végzünk, hogy jobb-e saját lakást venni és abban élni, vagy az erre szánt pénzt állampapírba helyezzük, s lakást bérlünk, akkor is többnyire a bérlés jön ki nyertesen. Ez persze az egész világra jellemző, de a fejlett országok nagy részében van működő bérlakáspiac, könnyebb is hosszú távú szerződéseket kötni erre szakosodott cégekkel, nem pedig kiszolgáltatni magunkat ilyen-olyan főbérlőknek, ahogy az itthon jellemző.

Persze vannak olyan időszakok illetve olyan területek, melyek kivételt jelentenek, de általánosságban azt mutatják az adatok, hogy a közhiedelem túlértékeli az ingatlanbefektetés eredményességét. Érthető, hogy a magyarok számára van legalább egy dolog, amihez ragaszkodhatnak, amiről tudják, hogy az övék, azt senki sem veheti el és ez biztonságérzetet ad. Ettől azonban még nem biztos, hogy befektetésként is megállja a helyét.

Tíz év, nulla hozam

Az elmúlt években a lakásépítések és a tranzakciók száma is folyamatosan lejtőn volt. A legmeghökkentőbb adat talán az volt, hogy 1933 óta nem épült olyan kevés lakás az országban, mint tavaly. A kiadott lakásépítési engedélyek száma is meredeken csökken, persze jórészt a válság miatt. A hitelbőség korában nagy felfutás volt, manapság viszont, amikor szinte leállt a hitelezés, nincs miből vásárolni.

Az FHB Lakásárindex szerint 2007 és 2011 között mintegy 15 százalékot estek az árak, jelenleg a 2003-as szint jellemző. Vagyis már a nominális árak szerint sem lehetett egy fillért sem keresni a lakások értéknövekedésén kilenc év alatt. Az inflációval korrigált index szerint tíz éve tart az áresés, 2003 óta nem lehetett reálhozamot elérni lakásbefektetéssel.

Aki bérbeadási céllal vett lakást, ezt még korrigálhatja a befolyt bérleti díjjal, illetve a lakásra költött összeggel. S igaz, hogy egy átlagszámról van szó, az ország egyes részein ennél jóval nagyobb a visszaesés, és olyan területek is vannak (főképp Budapesten), ahol volt érezhető áremelkedés az elmúlt években is.

Kis pozitív változás

Az FHB-index szerint az idén megállt az árcsökkenés, felpörgött kissé a tranzakciók száma is, ezt viszont a devizahitelesek végtörlesztése okozta: sokan szabadultak meg lakásaiktól, és sokan vélték úgy, hogy ez jó alkalom a vételre is. Jó hír, hogy a kiadott építési engedélyek száma végre meghaladja a használatbavételi engedélyekét, a hitelezés felpörgésére azonban kevés esély van.

Nyáron megjelentek ugyan az államilag támogatott új típusú lakáshitelek a piacon, ezektől azonban nem szabad csodát várni. Az állami támogatás csak a futamidő első öt évére szól, akkor is csökkenő mértékű. Összességében alig jobbak ezek a konstrukciók, mint a korábban is elérhető, támogatás nélküli lakáshitelek.

Nemrég bejelentették, hogy a bankadó kivezetése csúszik, ami tovább késlelteti a hitelezés beindulását. Az országban idén recesszió van, a fogyasztás csökken, s jövőre sem várható semmiféle felfutás. Semmi ok nincs arra, hogy az ingatlanpiac felfelé mozduljon, befektetési céllal lakást venni csak a legtapasztaltabbaknak érdemes. Amíg a lakosság által is elérhető kockázatmentes állampapír-hozam közelíti a tíz százalékot, ebben bizonyára nem is lesz változás.

Öreg hiba a felújítás

Jelen pillanatban hitel alig van, a készpénzes vevők viszont alkupozícióban vannak, kitartó keresgéléssel rá lehet bukkanni megszorult eladókra, akik ár alatt megválnak lakásuktól. Eladók számára pedig az lehet fontos információ, ahogy arról már részletesen írtunk: nem szabad pénzt szánni felújításra, mivel a vevő ezt nem fogja megfizetni. Könnyebb a felújítás előtt álló lakásokat eladni, melyet a vásárló a maga igényei, elképzelései szerint tesz rendbe.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
A rovat legújabb anyagaihoz
A történelem legnagyobb szélhámosaihoz 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés