Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az ukránok nagyot küzdöttek a németek ellen az első fordulóban, de az északírek ellen szívtelenül kaptak ki.

C-csoport:

Az ukránok biztatóna játszottaka németek ellen, de kikaptak a világbajnoktól, Észak-Írország meg az 1–0-s eredmény ellenére simán kikapott a lengyelektől az első csoportmeccsen. Vagyis két nulla pontos csapat közül valamelyiknek vagy esetleg mindkettőnek ma már lesz pontja.

Hidd el, nem vesztettél túl sokat, ha lemaradtál az első félidőről (és talán az egész meccsről): 11 kapura lövés, amiből három találta el a kaput. Ezzel a teljes első 45 percet leírtuk. Nem volt nagy játék, de legalább küzdöttek a srácok.

A (sok) góltól messze voltunk, de a második félidő legelején csoda történt, Norwood varázsolt egy zseniális labdát McAuley fejére, aki meg a kapuba küldte Pjatov mellet (0–1):

Aztán majdnem gyorsan egyenlítettek az ukránok, de nem, mert McGovern fogta, másodjára Szeleznyov fejesét.

Legközelebb az okozott kisebb izgalmakat, hogy az 58. percben jégeső miatt félbe kellett szakítani a meccset:

A csapatok pontrúgásokkal és távoli lövésekkel próbálkoztak, bár nagyon nem is lehet mással egy ennyire szarrá ázott talajon. A végén még az északírek betaláltak, és ezzel nyertek is 2–0-ra:

Az ukránok nem játszottak jól, nem is akartak, sokkal több lenne ebben a válogatottban alapból, de ma tényleg nem akartak focizni. Persze tehették volna ezt kevésbé szívtelenül is. Van egy olyan érzésünk, hogy nem csak meccset veszítették el, hanem a szurkolóik egy részét is.

Végszó: az északír drukkerek megint kitettek magukért.

Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk (Garmas, 73.), Sztepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 81.), Konopljanka – Szeleznyov (Zozulja, 69.)

Észak-ÍrországMcGovern – A. Hughes, Cathcart, McAuley, J. Evans (McNair, 90.) – Ward (McGinn,67.), C. Evans, S. Davis, Norwood, Dallas – Washington (Magennis, 81.)

Ukrajna–Észak-Írország 0–2 (0–0)
Gól: McAuley (49.), McGinn (94.)

(Fotó: AFP)
Szombaton Izland ellen játszunk, 2,62-es oddsért adják a magyar győzelmet. Naná, hogy megtesszük. És te?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.