Zaza egészen félelmetes tizenegyese alapból üt, hát még így.

A németek összes tizenegyesét egyszerre egy videóban már megmutattuk, és mivel az olaszokéból is készült ilyen szenzáció remekmű, muszáj azt is, főleg, hogy Zaza félelmetesen röhejes performanszával (ami mondjuk már alapból nagyot üt) leviszi a fejed:

Azt történt, hogy Anotnio Conte a 121. percben azért cserélte be Zazát a németek elleni vesztes meccsen, hogy egy pihent csatár rúgjon tizenegyest. Zaza pedig annyira pihent volt, hogy a labda elrúgása előtt próbált kilométereket tenni a lábába, úgy hogy totyogott (néhány ezret).

Persze ebben az ördögi terveben az is benne volt, hogy ezzel jól megzavarja Neuert, az viszont már nem, hogy annyira durván a kapu fölé kúrja a labdát, hogy rajta röhögjön a német stúdió és a fél világ.

Vagyis így inkább egy félelmetes röhejes performansz jött csak össze neki, de szerencsére ő ebben is megtalálta pozitívumot.

Persze ettől még Németország–Franciaország (és Portugália–Wales) párharc lesz az elődöntőben és nem Olaszország–Franciaország

(Fotó: AFP)

Eközben még tart az Eb. Nézed? Fogadsz is? Kéne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában