Mi, magyarok, fejenként.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Electrolux Magyarország tavaly év végén, idén év elején készített országos, reprezentatív kutatást az élelmiszerpazarlással összefüggő attitűdökről és okokról. Ebből a magyarok ellentmondásos hozzáállása derül ki:

miközben tízből nyolc magyar kellemetlenül érzi magát, ha élelmiszert dob ki, és hasonló arányban tekintik az élelmiszerpazarlást jelentős globális problémának, mégis évente fejenként 45 ezer forintnyi élelemiszert dobnak a kukába.

A többség saját bevallása szerint tudatosan vásárol, sokan ismerik hűtőjük tartalmát, figyelnek az élelmiszerek lejárati idejére, mégis jelentős mennyiségű élelmiszert pazarolnak a háztartások. Csak a válaszadók 45 százaléka tudta, hogy 0–4 Celsius-fokra kell a hűtőszekrényt ideálisan beállítani. Mindez azért fontos, mert például 6,5 Celsius-fokos hőmérséklet mellett a hűtőszekrényben sok élelmiszer és étel idő előtt megromlik. Az is kiderült, hogy a leggyakrabban ételmaradékot, pékárukat, zöldségeket és gyümölcsöket dobnak ki az emberek.

A legfőbb oka a pazarlásnak, hogy időnként túl sok élelmiszert vásárolnak, túl sok ételt készítenek.

A friss zöldségek és gyümölcsök túl hamar megromlanak a háztartásokban a helytelen tárolási, nem megfelelő hűtési szokások következtében, ráadásul kevés időt szán a lakosság a bevásárlások megtervezésére és az ételek elkészítésre.

A megkérdezettek 82 százaléka szeretne több információt a csomagoláson a termékek környezeti hatásáról. A válaszadók szerint leginkább úgy csökkenthetik a pazarolt élelmiszerek mennyiségét, ha a gyerekek már az iskolában hallanak az élelmiszerpazarlás megelőzésről, és a felnőttek is több információt kapnak a témában.

(Forrás: Magyar Élelmiszerbank Egyesület, MTI. A kép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában