Ez tudományosan bizonyított.

Egy új amerikai kutatásából kiderült, hogy a kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezzel javítják a kognitív teljesítményt, ugyanis jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak.

Kutatás és eredmény

Az Illinois-i Egyetem kutatói ehhez olyan felnőtteket kértek fel, akik nem dohányoztak, nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségükről.

A 18 résztvevőt két szakaszban tesztelték, az egyik előtt flavonoidokban gazdag, a másik előtt feldolgozott, nagyon kevés flavonoidot tartalmazó kakaót kaptak. Se a résztvevők, se a kutatók nem tudták, mikor melyik kakaót fogyasztották.

Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők 5% szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra.

A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg.

Funkcionális közeli infravörös spektroszkópia (NIR-spektroszkópia) eljárással megmérték a homlokkéreg oxigénellátottságát. Ez az agyi terület kulcsszerepet játszik a tervezésben, a viselkedés szabályozásában és a döntéshozatalban is.

A kutatók emellett bonyolult feladatok elé állították a résztvevőket, ahol időnként ellentmondásos vagy egymással versengő utasítások között kellett eligazodniuk.

Most jön a lényeg

A résztvevők többségének agyában gyorsabb és erősebb oxigénszállítást mértek, ha kakaóflavonoidokat, mintha semmit, vagy kevés flavonoidot tartalmazó kakaót fogyasztottak.

Valamint...

A flavonoidos kakaó fogyasztása után jobban teljesítettek a kognitív tesztek többségén is: 11%-kal gyorsabban oldották meg a komplex problémákat ahhoz képest, amikor nem, vagy kevés flavonoidot fogyasztottak

– a könnyebb feladatoknál azonban nem volt mérhető különbség.

A Birminghami Egyetem táplálkozáskutatója, Catarina Rendeiro szerint ez arra utal, hogy a flavonoidok a nagyobb kihívást jelentő problémák esetén segíthetnek.

A kutatók szerint az agyunk aggasztóan hasonlít az univerzumra

Egy asztrofizikus és egy idegsebész azt kutatta, miért lehet ennyire hasonló a két rendszer.

Ugyanakkor, nem mindenkire hat a kakaóflavonoid

Rendeiro hozzátette, hogy bár a legtöbb résztvevőnek segített, de volt egy kis csoport, amelynek nem. A 18 fős csoportból ugyanis négynél nem mutatkozott különbség, ha flavonoidok után végezték el az oxigénellátási tesztet és a bonyolult feladatokat. Persze erre is van magyarázat:

„Mivel ők voltak azok, akik már a legelső, flavonoidok nélküli vizsgálatokban is a legjobb eredményeket mutatták, ez azt jelentheti, hogy akik már eleve fittek, azoknál nincs sok lehetőség a javulásra.”

A tanulmány szerzői szerint az eredmények arra utalnak, hogy a kakakóflavonoidok fogyasztása után javuló vérellátás összefügg a kognitív működés javulásával.

Eközben...

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés