Meghatározták a gyerekek napi tevékenységek tökéletes arányát.

Ausztrál kutatók a világon elsőként készített tanulmányt arról, hogy milyen összetételű a gyerekek ideális napja a csontjaik egészsége szempontjából. Ehhez a Dél-ausztráliai Egyetem kutatói 804, 11-13 évese gyereket vizsgáltak meg*, majd arra a megállapításra jutottak, hogy

a gyerekeknek több közepes-erős intenzitású testmozgásra, több alvásra és kevesebb üldögélésre van szükségük, hogy a csontjaik egészségesek maradjanak.

* A gyerekek mozgását szenzorral mérték, amelyet nyolc napon át napi 24 órában viseltek. Ezt kiegészítették a gyerekek saját feljegyzéseivel az alvással és ébren töltött időről. A csonttömeget a boka és a sípcsont CT-felvételeivel vizsgálták.

A kutatók szerint így nézne ki egy gyerek ideális napja:

  • 1,5 óra a közepes-intenzív testmozgás (sport vagy szaladgálás),
  • 3,4 óra könnyű mozgással járó tevékenység (séta, házi munkák),
  • 8,2 óra az egyhelyben ülés (iskola, tanulás, olvasás) és
  • 10,9 óra az alvás.

A maximális csonttömeg akár 90%-át is eléri az ember 18-20 éves korára, ezért különösen nagy hangsúlyt kap a gyerek- és serdülőkori mozgás- és alvásmennyiség.

A kutatás vezetője,  Dot Dumuid elmondta, hogy „a gyerekek csontjainak egészsége adja a fő védelmet a csontritkulás ellen, amely a felnőttkori csonttörések vezető oka, és amely jelentős közegészségügyi probléma, és nagy gazdasági és társadalmi terhet képvisel”.

Úgy sejtik, a 34 Celsius-fokos hőmérséklet jót tesz az emberek egy bizonyos csoportjának

Világszerte több százmillió embert érintő problémáról van szó.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában