Ennyire. A mindennapokban fel sem tűnik, mi viszont soroljuk a példákat.

Elég néhány órát eltölteni a sivatagban, és nem sok gondolatunk lesz a vízen kívül. Ilyen élethelyzetbe azonban elég ritkán kerülünk, az európai civilizációban pedig szinte mindenhol annyira természetes a víz, hogy már szinte észre sem vesszük, amikor használjuk. Márpedig rengeteget használjuk.

A reggeli készülődés során zuhanyozunk, leöblítjük a vécét, főzünk egy kávét vagy egy teát, fogat mosunk, bekészítjük a mosatlant a mosogatóba vagy mosogatógépbe, amit aztán majd vízzel elmosunk. Ez a rutin a legtöbb háztartásra igaz, viszont az eltérő, hogy melyik otthonban milyen minőségű a víz. Bizony, mert víz és víz között is van különbség, ezért is kell vele foglalkoznunk. A bőrünknek jobban eshet a lágyvizes zuhany, ráadásul a lágy víztől nem keletkezik vízkőlerakódás zuhanykabinon vagy a szaniteren, de azt is jó tudnunk, hogy a lágyvizes mosogatás végén csillogóbbak lehetnek a poharaink. Az italok viszont szűrt vízből ízletesebbek, mert jobban ki tud bontakozni az aromájuk.

Utána felvesszük a ruhánkat, amit korábban kimostunk és gőzölős vasalóval kivasaltunk (jó esetben lágy víz felhasználásával). Ha környezettudatosak vagyunk, megtöltjük a kulacsunkat szűrt csapvízzel, aztán megyünk dolgozni.

Ott aztán – a munka mellett – iszunk kávét, kezet mosunk, leöblítjük a vécét, megisszuk a vizünket, esetleg megmosunk egy gyümölcsöt. A klasszikus munkarendben dolgozó embereknek általában este van idejük főzni, mosogatni, mosni, takarítani, bármilyen ház körüli munkát végezni, virágot locsolni, kertet ápolni… mind-mind vízfogyasztás.

És akkor még szót sem ejtettünk a sportolásról – ahol a víz a vízi sportokon kívül is nélkülözhetetlen a folyadékpótláshoz és a tisztálkodáshoz –, a kocsimosásról, a kisállatok itatásáról, a strandolásról… Vagy az egészen különleges felhasználási módokról, amilyenek például a laborokban vagy a kórházi infúziónál is alkalmazott, speciális kezelésű vizek.

Lehetne még folytatni, de ennyiből is látszik, hogy a víz – amely egyébként az emberi test és a Föld bolygó egyik fő alkotóeleme is – alapvető az életünkben, és gyakorlatilag minden területen, napi 24 órában szükségünk van rá. Ezért akkora felelősség, hogyan bánunk vele, mit hagyunk a következő generációkra, de nem kevésbé lényeges, hogy megfelelő minőségű vizet használjunk, amely nemcsak pénztárcánknak, de a környezetünknek is jót tesz hosszútávon.

A BWT, Európa vezető víztechnológiai cégcsoportja szakértő segítséget nyújt és innovatív megoldásokat kínál, ha szeretnél minőségi, szűrt vagy lágy vizet a háztartásodba!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BWT.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon