Amikor Dave Berke gyermek volt, gyakran elképzelte azt, amint egy F–18-as vadászgéppel leszáll egy repülőgép-hordozón. Időközben Dave Berke felnőtt, álma pedig valóra vállt, sőt: az F–18-as mellett egy F–16-ost, egy F–22-est és egy F–35-öst is volt alkalma vezetni, továbbá elvégezte a Topgun vadászharcászati iskolát, majd egy évet szolgált az Amerikai Egyesült Államok Parti Őrségénél is 2006-ban – a ramádi csatában vett részt mint előretolt repülésirányító.
A tapasztalt, sokat megélt pilóta 2016-ban vonult vissza az amerikai tengerészgyalogságtól, és most ideje jelentős részét azzal tölti, hogy másokkal megosztja 23 éves katonai karrierjének a legfontosabb pillanatait és tanulságait. Legutóbb a Business Insider kérte őt arra, hogy engedjen bepillantást életfilozófiájába, így az expilóta két olyan leckét is megosztott, amelyet még fiatalon tanult meg – jóval azelőtt, hogy harcot látott volna. A két történetből egyébként nemcsak a fiatal pályakezdők, hanem a más szakmában dolgozó, idősebb korúak is erőt, motivációt meríthetnek.
Tűzz ki célokat, és dolgozz ki egy alapos útvonalat, amely hozzájuk vezet
Berke édesanyja, Arlene megszokta azt, hogy fiatalabbik fia arról álmodozik, hogy egy nap vadászgépeket vezet majd. Így egy nap azt mondta neki: meg kell értened, hogy harci pilótának lenni egy igazi munka, és nem olyan, amilyennek azt az álmaidban elképzeled. Berke elmondása szerint így hangzott édesanyja üzenete:
„Ülhetsz itt arról álmodozva, hogy milyen pilótának lenni, de mire 25 leszel, valaki ezt a munkát majd betölti helyetted. Tölts kevesebb időt a fantáziálgatással és az álmodozással, és többet egy megfelelő terv kidolgozásával.”
Berke végül a szívére hallgatott, és visszatekintve úgy véli, az anyai jó tanácsot is sokkal jobban megfogadta, mint amennyire azt édesanyja szerette volna.
A mentális erő jóval fontosabb, mint a képességek
Berke azt mondta, hogy sohasem volt a legnagyobb vagy a legerősebb srác a kiképzésen, és hogy 18 évesen vékony és átlagos magasságú volt. Amikor megérkezett a tengerészgyalogság quanticói kiképzőközpontjába, kissé megijedt:
„Körülnéztem, és magamnál mindenkit magasabbnak, erősebbnek, keményebbnek, gyorsabbnak, illetve erre a munkára jóval alkalmasabbnak találtam” – mondta.
De ahogyan teltek a napok, meglepődött, mert az említett srácok közül sokan nem bírták a nyomást, és összetörtek. Volt egy, akiről jól tudta, hogy sokkal jobb atléta nála, mégsem tudta tartani a lépést a fizikai tréningen, mégpedig azért, mert nem fejlődött az évek során úgy, mint ő.
„Amint elkezdtek kudarcot vallani, felismertem, hogy a siker és a kudarc között a különbséget a mentális szívósság teszi” – emelte ki.
(via)