Leteszteltük a szextársasjátékok legpikánsabbikát, amit most egy kis szerencsével meg is nyerhetsz!

Nem kell ahhoz unalmas, elhidegült vagy épp begyöpösödött párkapcsolatban élni, hogy két ember között a szexuális energiák megváltozzanak – sajnos sokszor nem jó irányba. A magánéletünk, azon belül is a szexualitásunk, még a mai napig is túlságosan tabu, amiben közrejátszik az, hogy sokszor még magunknak sem merjük bevallani, ha valami nincs jól.

Például, ha túlságosan rutinszerű lett az együttlét. Mindig ugyanaz a póz. Nem érdeklődik már irántam, nem akar meglepni, felfedezni, kísérletezni. Már nem kíván rám. Sosem úgy csinálja az izgatást, ahogy én szeretném, de ennyi idő után már túl kínos lenne megmondani. Nem ismeri úgy a testemet, ahogy szeretném. Szeretem őt, ezért nem merem megmondani neki, mit is akarok igazából, mi izgatna fel, mert megbánthatnám vele. Ismerős legalább egy állítás ezek közül?

Ha igen, akkor te is könnyen beláthatod, miért fontos ezekről a dolgokról beszélni, és mindezek ellen tenni, hogy mindketten a lehető legjobbat hozzátok ki erotikusan a kapcsolatotokból. Viszont ezt azért nem könnyű beindítani – hol kezdjünk el egy ilyen beszélgetést? Hogyan mutassuk meg a másiknak csak úgy random a semmiből, hogy mire vágyunk és hol? Nos, ennek az egésznek egy elképesztően frappáns és tök könnyed apropója lehet egy szextársasjáték, amiben egyszerre ott a humor, a gyermeki izgatottság és a játék általi lazaság, amitől nem válik erőltetetté egymás megismerése. Mi egy ilyen szextársast, az Adsz Vagy Kapsz (innentől: AVK) nevű szexjátékot teszteltük le, ami piac legfrissebb szextársasjátéka és amiből most ötöt ki is sorsolunk nektek!

A kétszemélyes játék során egy SEX feliratú táblán kell dobókockákkal végighaladni. A játék „betűnként” válik egyre intenzívebbé: az elején az S betűt járjuk be, és könnyed feladatokkal kezdünk: ez a „sejtelmes” szakasz, ahol leginkább humoros, hangulatoldó, incselkedő és vágykeltő feladatokat kapunk (például megcsikizni egymást, pajzán dolgokat mondani, elmondani egy titkos vágyat vagy épp itt-ott megcsókolni a másikat).

A következő szakasz az erotikus vágyak kiélésének birodalma: az incselkedések itt már átcsapnak konkrét feladatokba, amelyek hosszabbak is, mint az előző részben (például harminc másodpercig csókolgatni a másik fülét, szexin etetni a másikat vagy épp erotikus tánccal vetkőzni).

A végső állomás pedig az X, azaz az X-trém szakasz. Itt már egészen felhevül minden, a feladatok már nem lacafacáznak a szexszel, hanem konkrét szexuális dolgokat kell tenned a másikkal – vagy neki veled –, akár a szolidan vett BDSM határait is súrolva.

A játék nem egyszeri alkalmas, hanem épp ellenkezőleg: szinte végtelenül variálható, ugyanis a rengeteg feladatkártya, a mezőkön található utasítások és a dobások mellett még háromféle pikáns dobókocka is változtatja a feladatokat, így lehetetlen, hogy kétszer ugyanolyan körön menjetek végig.

És hogy mi a mi tapasztalatunk? Nos, nem fogunk kertelni neked, elsőre elég kínos elkezdeni. Teljesen idegen terep, mert körülbelül egy sextivity-ről van szó, ami teljesen ismeretlen helyzetekbe tesz percenként, ez pedig még a legextrovertáltabbakból is elég könnyen kihozza a szégyenlőst. Úgyhogy azt javasoljuk, hogy előtte beszélgessetek kicsit valami finom itallal és fejben hangolódjatok rá arra, hogy amennyire lehet, komolyan veszitek a játékot – valamint határozzátok el, hogy nem hagyjátok abba az AVK-t akkor sem, amikor épp valami kínosabb vagy kicsit nevetségesebb feladatot kaptok.

Miért? Azért, mert elég meglepő, de pont az ilyenekből egy csomó minden ki tud derülni a másikról, amit nem is hittél, ezek pedig nagyon tanulságosak (például az egyik feladat egy szex-bakancslista összeállítása, ami nálunk nagyon izgalmasan meglepő eredményeket hozott).

A játék eleje inkább szórakoztatóan pajkos, viszont ahogy haladtok előre, egyre jobban előjönnek a szexuális vibrálások. Ez pedig nagyon finom kémia, szóval mindenképpen tiszteljétek meg azzal a partnereteket, hogy nem nevetitek ki vagy bagatellizáljátok el az egészet, mert úgy semmi értelme. A legvégén pedig már tényleg egészen konkrétan szexuális az egész: itt igazából mi nem is nagyon hisszük, hogy végig lehet játszani az egészet, ugyanis már a legelső egy vagy két feladat annyira belevisz az aktusba, hogy nem fogtok utána visszamenni a nappaliba a társasért, hanem végigkufircoljátok az estét úgy, mint talán még soha.

Megtetszett a szextársas gondolata? Akkor megvásárolhatod 8 990 forintért a Vágyaim.hu oldalán – vagy pedig csak itt, csak most, csak nálunk!!4! meg is nyerheted! A játékban való részvételhez a következő kérdésre kell válaszolnod:

Mi a SEX három állomása az Adsz Vagy Kapsz társasjátékban?

a) Sikamlós, Eszményi, X-travagáns

b) Sóvárgás, Elélvezés, X-tázis

c) Sejtelmes, Erotikus, X-trém

A helyes válasz betűjelét küldd el nekünk szeptember 25-ig a [email protected] címre, a tárgymezőbe írd be, hogy „Adsz Vagy Kapsz játék”. A helyes választ beküldők között öt AVK társasjátékot sorsolunk ki, a nyertesekkel e-mailben vesszük fel a kapcsolatot. Legyen veled a szex és a szerencse!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában