Valószínűleg te is megfigyelted már, hogy ittasan könnyebben kommunikálsz idegen nyelven. Pár pohár sör legurítása után simán eldumálgatsz a német haverokkal, vagy ha angol nyelvterületről érkezik ismerős, a kocsmában jobban szót értesz vele. Most már tudományos bizonyíték is alátámasztja, hogy egy kevéske alkohol bizony segít az ilyen helyzetekben.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ha kellőképpen bebaszol, akkor akár olyan nyelven is tudsz majd gajdolni, amilyet korábban nem is tanultál soha. Egyrészt azért, mert van az a piamennyiség, ami után már magyarul sem ért meg senki, másrészt azért, mert alkohol hatására sem leszel képes csodákra.

Akárhogy is legyen, két angol és egy egy holland egyetem együttműködése révén elvégeztek egy kisebb kutatást, aminek keretein belül 50 hollandul tanuló németet kértek meg arra, hogy folytassanak egymással párbeszédet hollandul. A fele csapattal előtte alkoholt itattak, míg a másik fele alkoholmentes italt kapott, a beszélgetésüket pedig rögzítették, majd anyanyelvű hollandokkal értékeltették.

Az értékelésekből pedig az látszott, hogy az alkoholt fogyasztott résztvevők jobban teljesítettek, különösen a kiejtésre való tekintettel.

Fontos kiemelni, hogy a résztvevők csupán kevés alkoholt fogyasztottak, egy nagyobb mennyiség valószínűleg nem lenne ilyen jó hatással a kiejtésükre

- emelte ki a lényeget Fritz Renner a maastrichti egyetem kutatója.

A tudósok egyelőre nem tudják pontosan, mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében, ám gyaníthatóan az, hogy alkohol hatására az emberek feloldódnak és kevésbé aggódnak a hibák miatt. A lényeg azonban az, hogy most adtunk egy plusz okot arra, hogy jövőre kilátogass majd az Oktoberfestre. Csak a tanulás végett...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés