Ha eddig azt hitted, hogy a tündöklő személyiséged és a fárasztó frappáns humorod önmagában elég lehet ahhoz, hogy levedd a nőket a lábukról, akkor most itt egy friss kutatás, ami valószínűleg ki fog józanítani az álomvilágodból.

Az igazság ugyanis az, hogy a nők egyöntetűen az erős férfiakat preferálják. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenképpen úgy kellene kinézned, mint a profi testépítőknek, de egy kis sportolás biztosan nem fog ártani a vonzerődnek. Mindezt azért merjük kijelenteni, mert egy friss tanulmány keretein belül 160 nőt kértek meg arra, hogy különböző férfiak felsőtestét értékeljék vonzerő szempontjából képek alapján, miután a képen szereplők egy erőteszten vettek részt. Az eredmények alapján pedig egyértelmű, hogy az erős férfiak jöttek be a nőknek. Persze a magassággal is lehetett néhány plusz pontot szerezni, a túlsúly miatt pedig párat veszíteni, de ezek elhanyagolható tényezők voltak az erőszinthez képest.

Nem lepődtünk meg rajta, hogy a nők a fizikailag erős férfiakat találták vonzónak, azon viszont meglepődtünk, hogy mennyire jelentős volt ez a hatás. Az adataink szerint egyetlen nő sem volt, aki a gyengébb, nőiesebb testalkatot preferálta volna

- adott hangot megdöbbenésének Aaron Sell, a kutatás vezetője.

Minél erősebb volt tehát a képen szereplő férfi, annál vonzóbbnak értékelték a nők. Ez azért is meglepő, mert eddig azt gondoltuk, hogy akad egy határ, amikor valaki kellőképpen ki van pattintva, de még nem "túlságosan tesztoszteronszagú".  Most ez az elképzelés meghiúsulni látszik.

Az ehhez hasonlót valószínűleg elég magasra értékelték a kísérletben résztvevő nők

De vajon mi a helyzet az aputesttel, amit annyira menőnek tartottak az elmúlt években? A tanulmány eredményei és Aaron Lukaszewski pszichológus szerint, ha kicsit túlsúlyos vagy, az még leplezhető, ha közben erősnek tűnsz.

Azt pedig talán nem is kell hosszan magyaráznunk, hogy mégis miért vonzódnak a nők ennyivel jobban az erős férfiakhoz. A pszichológus szerint ennek magyarázata a régmúltba vezethető vissza, amikor az erősebb férfiak hatékonyabbak lehettek az erőforrások megszerzését, az utódok védelmét és a vadászatot illetően. Az ősi ösztönökön pedig ugyebár nehéz felülemelkedni.

Ha tehát legközelebb nincs motivációd az edzéshez, csak ez az egy mondat jusson majd az eszedbe: Az adataink szerint egyetlen nő sem volt, aki a gyengébb, nőiesebb testalkatot preferálta volna...

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés