Kevés? Sok? Vagy teljesen rendben van?

Az IKEA-nak nem tett be a koronavírus-járvány, Magyarországon az áruházlánc 98 milliárd forint teljes árbevétellel zárta a 2020-as pénzügyi évet (2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 31-ig), ami 8,5%-os növekedést jelent, az előző periódushoz képest.

Ráadásul nemcsak az anyagiakat tekintve gyarapodott az IKEA, ugyanis a munkatársak létszáma is bővült, 13%-kal – egyébként továbbra is keresnek még –több mint 60 nyitott pozícióba – több mint 100 munkatársat.

Az IKEA People & Culture menedzsere (értsd: HR vezető), Iváncsics Elíz a Pénzcentrumnak pedig azt is elárulta, hogy milyen fizetésre számíthatnak azok, akik az áruházlánc magyarországi üzletében szeretnének dolgozni – példaként két munkakört hozott fel:

  • egy kezdő teljes munkaidős pénztáros alapbére bruttó 240 000 forint, míg
  • egy kezdő eladóé bruttó 260 000 forint.

Erre még rájönnek a pótlékok és az egyéb juttatások, valamint az, hogy az említett pozíciókban hétvégén és délutáni műszakban is dolgoznak, ami nagyjából 15%-kal megemeli az alapbérüket – és persze „a fizetés megállapításánál figyelembe vesszük a munkatársaink szakértelmét, kompetenciáját, illetve teljesítményét is”.

Ha már IKEA...

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés