És az sem, hogy mennyit.

Sokáig az élt a köztudatban, hogy a zsírok rosszak, többek között azért, mert elhízást okoznak. Bár manapság már egyre inkább kezd elterjedni, hogy mégsem szervezetünk legnagyobb ellenségéről van szó, fontossága ugyanakkor még mindig nem eléggé épült be a fejekbe. Pedig ha az egészséges, kiegyensúlyozott, tudatos táplálkozás alapelveit vesszük figyelembe, akkor ugye

a bevitt energia 30%-ának zsírokból kellene származnia, azaz szervezetünknek feltétlenül szüksége van rá.

Fogyasztását tehát nem szabad kerülni, persze az már nagyon nem mindegy, hogy milyen zsírt és milyen arányban fogyasztasz.

A zsiradékok zsírsavakból állnak, amik kémiai kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. Ezeknek a kémiai kötéseknek a minőségétől függ, hogy a zsír melyik csoportba tartozik, ugyanis többféléről is beszélhetünk:

  • Telített zsírok: zsírmolekulái egyszeres kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. Káros zsíroknak is tartják, mert túlzott fogyasztása esetén jelentősen károsíthatják a szív- és a keringési rendszert, valamint ez felelős a magas koleszterinszintért, a túlsúlyért és az érelzáródásért. Jellemzőjük, hogy szobahőmérsékleten is szilárd halmazállapotúak (pl.: állati eredetű zsiradékok, pálmazsír, kókuszzsír).
  • Telítetlen zsírok: molekuláinak kémiai kötései között legalább egy kettős kötést találunk (egyszeresen telítetlen zsírok), de vannak olyanok, amik kettő, vagy még több kettős kötéssel rendelkeznek (többszörösen telítetlen zsírok). Általában ellentétesen működnek a telített zsírok egészségkárosító hatásaival szemben, ugyanis ezek segítenek leoldani az érfalakról a lerakódást és csökkentik a koleszterinszintet. (Pl: olíva-, lenmag-, repceolaj, illetve az olajos magvak)
Például a többszörösen telítetlen zsírsavak csoportjába tartozó omega-3 zsírsavak rendkívül fontosak a szervezetünk számára, fogyasztása korosztálytól függetlenül erősen ajánlott mindenkinek

az omega-3-nak számtalan pozitív hatása van, a teljesség igénye nélkül:

  • gyulladáscsökkentő hatású,
  • csökkent a máj zsírtartalmát,
  • javíthatja a szívbetegségek kockázati tényezőit,
  • segít cukorbetegség, magas vérnyomás és bőrbetegségek kezelésében,
  • javíthatja a csontok és ízületek egészségét,
  • segíti az edzés utáni regenerációt.

Miben található omega-3 zsírsav?

Az omega-3 zsírsavak közül az EPA-t (eikozapentaénsav), a DHA-t (dokozahexaénsav) és az ALA-t (alfa linolénsav) ismerik a legtöbben, ezek közül az EPA és a DHA a legfontosabb. Mindegyik az esszenciális zsírsavak közé tartozik, ami azt jelenti, hogy szervezetünk nem tudja önállóan előállítani, vagyis csak külső forrásból, azaz ételeinkből vagy étrend-kiegészítőkből juthatunk hozzá.

Szakemberek szerint érdemes állati forrásokra vagy étrend-kiegészítőre hagyatkozni, mivel a növényi forrásokban ALA formájában megtalálható omega-3 zsírsavakat a szervezetnek át kell alakítania EPA-vá és DHA-vá, ami elég rossz hatásfokú művelet.

A legjobb természetes forrásnak a friss tengeri halak és a füvet legelő állatok húsa számít, de persze növényi forrásokból is hozzájuthatunk például lenmag vagy dió formájában.

Ha pedig étrend-kiegészítőben gondolkoznál, akkor például a BioTechUSA Mega Omega-3 kapszula egy remek választás lehet számodra.

Mennyit érdemes bevinni belőle?

Bár kétségtelenül egészséges, az omega-3 zsírsavak esetében sem szabad túlzásba vinni a dolgot, mert ugye a jóból is megárt a sok: a túlzott fogyasztása már megterhelheti a szervezetet, az emésztőrendszert – az ajánlások többféleképpen közelítik meg a dolgot:

  • a szív megfelelő működéséhez legalább 250 mg-ot,
  • a vér normál triglicerid szintjének fenntartásához 2000 mg-ot,
  • a normál vérnyomás fenntartásához 3 000 mg-ot javasolnak naponta.
A legtöbben egyébként 3 000 mg-ot javasolnak, de az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság szerint az omega-3 zsírsav-kiegészítők napi 5 000 mg-ig biztonságosan fogyaszthatók.

Ne feledd, ha bizonytalan vagy, nyugodtan kérj segítséget vagy tanácsot – például a BioTechUSA szakembereitől ITT akár online is tudsz kérdezni.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BioTechUSA.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Keressük a szavakat erre a lányra, csak nem találjuk
Budapest legközpontibb terasza úgy újult meg, hogy azonnal a törzshelyed lesz!