Nyomasztó az ENSZ szaktestületének új jelentése.

Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének (IPCC) a globális felmelegedés megoldásairól szóló, közel háromszáz szerző által összeállított jelentésében vázolták, mit tehet a világ a rendkívül veszélyes jövő elkerülése érdekében.

Az írják: még ha a kormányok által 2020 végéig elfogadott szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló összes intézkedést végre is hajtják, a világ hőmérséklete akkor is 3,2 Celsius-fokkal fog emelkedni ebben az évszázadban.

Ilyen mértékű hőmérséklet-emelkedés esetén a bolygót soha nem látott hőhullámok, félelmetes viharok és széles körű vízhiány sújtaná.

Ez csak akkor kerülhető el, ha ebben az évszázadban sikerül 1,5 Celsius-fok alatt tartani a hőmérséklet-emelkedést. Az IPCC javaslata szerint a szén-dioxid-kibocsátásnak 2025-re kell elérnie a csúcspontját, majd ezt követően gyorsan csökkennie kell, a század közepére a nettó zéró karbonkibocsátásig kell jutni. Az IPCC-jelentés vezető szerzője, Heleen De Coninck, az Eindhoveni Műszaki Egyetem professzora hangsúlyozta:

„elértük a most vagy soha pontot, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzuk”.

A kutatók szerint a következő néhány év kritikus jelentőségű, mert ha a kibocsátást nem sikerül 2030-ig megfékezni, akkor szinte lehetetlenné válik a felmelegedés korlátozása az évszázad későbbi szakaszában.

Mit kell tenni?

Rövid távon kulcsfontosságú lesz az energiatermelés. „A háborúkat és az éghajlati káoszt tápláló fosszilis tüzelőanyagok számára véget ért a játék – mondta Kaisa Kosonen a Greenpeace-től, aki megfigyelőként vett részt az IPCC-jelentés elfogadásán. – Nincs hely új fosszilis tüzelőanyag-fejlesztéseknek, és a már meglévő szén- és gázerőműveket mielőbb be kell zárni.”

Az IPCC-jelentés szerzői szerint mindemellett az étrend és életmód megváltoztatása is hatalmas lehetőséget kínál a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére. Ha a megfelelő szakpolitika, infrastruktúra és technológia lehetővé teszi az életmód és viselkedés megváltoztatását, ez 2050-re 40-70 százalékkal csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását Priyadarshi Shukla, az IPCC társelnöke szerint.

Az ENSZ-főtitkár nem beszél mellé

Már tapasztaltuk, hogy Antonio Guterres ENSZ-főtitkár nem az a mézes-mázas típus.

Most azt mondta, hogy egyes kormányzati és üzleti vezetők mást mondanak, mint amit tesznek.

„Egyszerűen hazudnak.”

Guterres ennek ellenére optimista, szerinte tartható a másfél fokos melegedés, megvalósítható az IPCC terve, mégpedig "életképes és pénzügyileg megbízható módon". A hőmérséklet alacsonyan tartásához azonban hatalmas változásokra lesz szükség az energiatermelésben, az iparban, a közlekedésben, a fogyasztási szokásokban és abban, ahogyan a természettel bánik az ember.

Nem lesz egyszerű elbánni a szén-dioxiddal

A jelentés egyik legvitatottabb pontja a szén-dioxid légkörből való eltávolítására vonatkozik. Ez többféle módon is megvalósítható, többek között fák ültetésével és a mezőgazdasági gyakorlat megváltoztatásával.

A hőmérséklet alacsonyan tartásához viszont olyan gépekre is szükség lesz, amelyek közvetlenül a légkörből távolítják el a szén-dioxidot, de ez a technológia még új és nagyon drága.

A BBC News cikke szerint az IPCC-folyamat egyes résztvevői erősen szkeptikusak azzal kapcsolatban, működhetnek-e a javasolt megoldások. Ha nem, akkor nehéz évtizedek várnak ránk.

(Forrás: BBC News, MTI)

Ez is érdekelhet:

Súlyosan alábecsülik a tudományos szimulációk az aszályok ökológiai következményeit

Noha már a kísérletek is súlyos következményeket jeleznek előre, a megfigyelések adatai azokat lényegesen felülmúlják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában