Továbbra is szűk utcákon, előző századforduló környékén épült házak omló falai között járunk, de már az V. kerületen kívül.

Az első rész: Belváros, a Vár és környéke, Újlipótváros

VI. kerület

A Bajcsy-Zsilinszky úton kívül, Terézvárosban a polgári miliő egy olcsóbb változatával szembesülhetünk, mely csak az ezt kettészelő Andrássy úton és környékén marad változatlan, vagy akár azt is mondhatjuk, teljesedik ki. Budapest ezen sugárútja ugyanis az egyik legimpozánsabb és legdrágább helyszín – nem véletlenül választják a luxusmárkák is, ha üzletet kívánnak nyitni a fővárosban –, ami az ingatlanpiaci árakban is tükröződik. De akadnak itt más, ikonikus helyek, mint a Nagymező utca vagy a Liszt Ferenc tér.

Fontos tudni, hogy ez az a kerület, melynek egyes részei kiemelkedően megérezték a válságot, vagyis komoly áresésre került sor. A hat–nyolc évvel ezelőtti időszakban erősen túl volt árazva, elsősorban a külföldi vásárlók jelenlétének köszönhetően. Ők mára jórészt eltűntek, összetételük is megváltozott, s ha valamire, akkor inkább az V. kerületre koncentrálnak. Ennek ellenére az, aki az Andrássy úton vagy közvetlenül a környékén akar lakást venni, ne számítson alacsony árakra, miközben más, korábban felkapott helyek, például a Liszt Ferenc tér mára érezhetően olcsóbbá váltak.

Az Andrássy úton és környékén nagyjából V. kerületi árakkal számolhatunk, a mögötte fekvő kis utcákban viszont ezek hirtelen csökkenésnek indulnak: a 250 ezres szint környékére. Ennél is olcsóbbak a lakások közvetlenül a körúton túl, de ahogy még inkább távolodunk, s belépünk az úgynevezett Diplomatanegyedbe, megint emelkedő árakkal leszünk kénytelenek szembesülni. A környezet megváltozik: a zárt beépítési módot lenyűgöző villák, ősfás utcák, kertek váltják fel. Hirtelen kertvárosivá, zölddé válik a szürke belváros, ráadásul rendkívül impozánssá. Ezt kell itt megfizetni azokban az utcákban, melyek neve mára szinte fogalommá vált (pl. Benczúr utca).

VII. kerület

Terézvárossal szomszédos kerület Erzsébetváros, a legkisebb kerület Budapesten, hatalmas népsűrűséggel. Ismét egy fokozatot jelent lefelé, már csak olyan sugárútra futja neki, mint a Rákóczi út, melyet még a VIII. kerülettel meg is kell osztania. A legbelső rész, az ún. történelmi zsidónegyed erőteljes pusztuláson és pusztításon esett át az elmúlt évtizedekben, s egyelőre csak nyomokban sikerült beavatkozni a hanyatlásba. Talán az sem véletlen, hogy a romkocsmák egy része épp itt talált magának ideális helyszínt, némileg megnehezítve a lakók életét.

Az árak a zsinagóga környékén a legmagasabbak, 300 ezer forint felett alakulnak. Kifelé tartva viszont folyamatosan csökkennek a 200 ezres szintre, aminek csak az elhelyezkedéshez van köze, a házak, utcák állapota nem indokolja. A körúton túl már ez az átlagár marad, hiszen a Városliget közelsége nem cseng rosszul az ingatlanvásárlók fülében, a VIII. kerület irányában viszont a Keleti pályaudvar is mind közelebb kerül, ami leveri az árakat az arrafelé húzódó utcákban.

VIII. kerület

A pesti belváros legalacsonyabb áraival találkozhatunk itt. A körúton kívüli részek helyzetét felesleges lenne ecsetelni, legendák szólnak arról, milyen a klasszikus nyócker, melyben ingatlanpiaci szempontból csak a Corvin negyed képez kivételt új építésű lakásaival. Az ezen kívül eső részeken a használt lakások ára bőven 200 ezer forint alatt alakul, indokoltan. Az vásárol itt, akinek kevés a pénze, de a belvárosban szeretne lakni.

Érdemes ettől különválasztani a körúton belüli részt – habár a legtöbb ingatlanvásárló számára összefolyik –, azaz a Palotanegyedet. Az árakat itt nevezhetjük barátinak, hiszen a körúton belül a legalacsonyabbak. Vélhetően a kerület hírneve miatt elővigyázatosságból kerülik az ingatlanvásárlók, holott jobb állapotban vannak a házak és az utcák, mint az Erzsébetváros mellette fekvő részén. A forgalomcsillapított, térkőburkolatos utcák, a hangulatos terek, szórakozóhelyek, némi parkosítás mind-mind vonzóvá teszi ezt a részt, melyet egyébként csak az Üllői út választ el a felkapottnak tekinthető IX. kerülettől.

IX. kerület

Ferencváros hasonló helyzetben volt sokáig, mint Józsefváros, az elmúlt bő egy évtizedben azonban komoly rehabilitációs folyamat indult el belső és középső részein: zöldült a városrész, néhány utcát térköveztek és forgalomcsillapítottak. Az egyik jó példa a Ráday utca, ahol számtalan étterem, kávézó telepedett meg. Mivel ez már nem mai történet, ingatlanpiaci hatása lecsengett, sőt meg is fordult a folyamat, ettől függetlenül nívót ad a környéknek. Lényeges tényező még, hogy itt található a Corvinus is, a maga sokezres hallgatói állományával is, erős hatást gyakorolva a bérleti piacra.

Az épületállományt tekintve Belső-Ferencváros megőrizte az előző századfordulón kialakul arculatát, a körúton túl viszont sok új házat húztak fel. Az átlagárat ezek emelik meg. Itt tehát – különösen a Duna-part felé – magasabb árakkal, de korszerűbb kínálattal találkozhatunk.

(Fotó: Ideiglenes, Corvinysétány, Blog.xfree, Hlinkazsolt.blogspot)

Tovább a:
Legfrissebb Player-cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Beköltöznél a belvárosba? Melyik kerületben mire számíthatsz? I. rész

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés