Van az a női mosoly, amitől mindent elfelejtesz és megbocsátasz. Például az eredendő bűnt vagy a szemtelenül jó marketinget.

Csetvei Krisztinával akkor ismerkedtem meg, amikor Dunántúl-túrára redukálódott bországjáró utunkon voltunk kollégámmal, Mátéval. Annyit tudtam róla, hogy fiatal, Móron – a világ végén, viszont gyönyörű helyen – egyedül egyengeti borászatát, és olyan hülyeségeket ír az erjesztőtartályaira, mint hogy P.S. I love you. Ráadásul rózsaszínnel. Ezen túlmenően olyan neveket ad a borainak, mint a Napholdcsillag, a BabaRoze, vagy a Kő-Papír-Olló. Az ilyen hírek miatt az ember fejében joggal megszülető előítéletek egy hibátlan női mosoly nyomán mégis el tudnak szállni – hiába vagy azonos nemű heteró.

Mert Csetvei Krisztina megállás nélkül mosolyog. Árad a szeretet, akkor is, ha hideg van, kosz van, dolgozni kell meg sietni, és akkor is, ha államférfiak között kell feszengeni. És az újságíró korra, nemre, szexuális beállítottságra való tekintet nélkül elolvad, pedig még nem is ivott. Ha a lányos pince borából inna az áldozat, akkor egyébként is céltudatosnak kell lennie, Kriszta ugyanis nem köszön vissza minden borboltban. Eleve limitált szériákat készít, és viszonylag kis területet birtokol a fizikai munkától vissza nem riadó királylány. Sűrűn villog az Elfogyott felirat a listáján – nem hiába, az önjelölt borász igazából végzett marketinges. Szóval örülök, amikor most újra szembejön velem egy minta, a Hajnalt még nem kóstoltam.

Reduktív borok

Amikor az érett, de nem túlérett szőlőszemeket gyorsan, zárt rendszerben dolgozzák fel, levegő kizárásával, akkor reduktív eljárásról beszélünk. A mustot ebben az esetben szabályozott hőmérsékletű acéltartályokban rövid ideig, három–hat hónapig erjesztik, majd szűrés és tisztítás után palackozzák. Az eljárás célja, hogy a szőlő illat- és zamatanyagai megmaradjanak a borban is. A reduktív borok könnyedek, üdék, színük rendszerint élénk.

A Hajnal címkéje a többi Csetvei boréhoz hasonlóan gyönyörűszép, és kárpótolja azt, aki nem kapott még a borászlány mosolyából. Nyúlnék érte a polcra, de leolvasni róla nem sok mindent tudnék, tudok, a borász elragadtatott és szalonspicces sorain kívül: „Gyümölcsös, illatos, frisssssssss, fiatalos. Szereted? Szeretem. Szeretjük. Hajnalig. Ajjaj, már megint hajnal!” A Hajnal valójában egy Rejtély, nem tudni, miből készült, mennyiből, annyit csak, hogy 673 palack a végeredmény, meg hogy félédes. Csalunk és puskázunk: ezerfürtű, zöld veltelini, királyleányka. Ment volna egy zseton arra is, hogy Krisztina korán szüretelt, magas mustfokkal, de azt mondja, direkt állította meg az erjedést, ezért édeskés a bor.

Szerencsére a cukrok nem tolakodnak, habár a savak és az ásványok sem. Kis limonádé, kihűlt menzatea. Az a típus, amit igényes, de amatőr lovag vesz szintén laikus csajának leitatására. Nem a kiszámítható techno-Nyakas, amivel anno engem fűztek be, annál elegánsabb. És pont, amikor ez az eszembe jut a halványsárga lötyögés mellett, rájövök, hogy Csetvei rejtélyborát többek között egy nemrég megismert, szimpatikus fiúval itatom, akinek pont annyira fogalma sincs az oenológiáról, mint ahogy pár éve nekem sem volt.

A csavarzár

A csavarzárakat még ma is sokan a gyenge minőségű borokkal azonosítják Magyarországon, de ahogy ez a tévhit megszűnik, azzal párhuzamosan terjed a legkorszerűbb palackozási mód a pincészetek között. A csavarzárat reduktív borokhoz használják. Előnye, hogy elkerülhető általa, hogy dugóízű, vagyis a nem megfelelő zárás miatt hibás legyen a bor, és az üdeség is tovább megmarad. A csavarzár emellett könnyen nyílik, visszazárható, és olcsó is.

A srác jegyzeteiből: „Hajnal. Akkor jöhetett volna a megvilágosodás, de elmaradt. Már majdnem elismerően bólogattam, amikor mindenki megegyezett abban, hogy ez egy mosogatólé. Stella azért elfogadna belőle egy kartont.”

Mosogatólé, ami a szagát illeti. A Csetvei Pince csavarzáras borainak esetében nem először érzek macskapisi szagot. Már nem ijedek meg, nincs baj, majd rájön a palackozó, hol szúrta el, addig meg szellőztetünk. Mármint bort, nem a szobát. És tényleg elfogadnék egy kartont, mert már találkoztam Csetvei Krisztinával, és árad a szeretet. A könnyed borok mellett a marketing áldozata is vagyok. Olyannyira, hogy később is próbálkozni fogok, addig meg drukkolok neki, hiszen nála minden rendelkezésére áll a tökéletes bor elkészítéséhez. Ráadásul a szerelem vak.

Ha kedvet kaptál hozzá…

A Stella által kóstolt Csetvei-borokat – és még tucatnyi remek ár-érték arányú finomságot – megtalálod együttműködő partnerünk, a Radovin Borkereskedés üzleteiben. Facebook-oldalukat is érdemes figyelemmel kísérni, elég sok kedvezményes akciót hirdetnek meg.

(Fotó: Tóth István, Petrány Máté)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés