Ezt a fővárost eddig nem ismertük.

Kolozsi Kolos öt-hat éve ismerkedett meg az infravörös fotózás világával, és azonnal beleszeretett ebbe az első pillantásra bizarr látványt nyújtó világba. Megtetszettek nekünk a fotói, és kifaggattuk, mit kell tudnunk a fotózásnak erről a különleges ágáról.

– Körülbelül 5-6 éve fertőzött meg egy világjáró barátom, aki Ausztráliában vett egy átalakított fényképezőgépet, amit nálam hagyott pár hónapra kipróbálni. Már elsőre megtetszett, mert nagyon egyedi látvány világot nyújtott.

– A technikai háttere az, hogy gyárilag a fényképezők szenzorain egy olyan szűrőt helyeznek el, ami a látható tartományra szűr +/- néhány 10nm. Ennek az lesz az előnye, hogy így az optikára már nem kell külön szűrőt rakni. Ahhoz, hogy ezen tartományon kívülről érkező fényt is le tudjuk fotózni, ahhoz a gyári gépeket átalakítják és az említett szűrőt eltávolítják, majd helyére egy normál kvarcüveget helyeznek. Így a teljes spektrum a szenzorra érkezik.

– Ez az első lépés, hogy a látható tartományon kívüli fényt fotózni tudjuk. A másik sarkalatos pontja az optika. Azért fontos, mert a mai modern optikákat bevonattal látják el, hogy a különböző torzító hatásokat, minimalizálni tudják. A teljes spektrumban való fotózásnál ez gondot okoz, mert pont azon tartományok szűrésévél tudnak kompenzálni. Ezért jól meg kell választani a megfelelő lencsét. Amit Én használok az EL-NIKKOR nagyítólencse, mely kiváló az extrém fénytartományokhoz. Most már készen áll a fényképezőgép a különböző fénytartományokra.

– Nyilván a teljes spektrumot megörökítve elég érdekes képet kapunk, ami nem túlzottan szép és nehéz belőle szép képeket alkotni. A legelterjedtebb módszer, hogy külön UV és IR tartományokra szűrik a spektrumot. Én az infra tartományt szerettem meg, így 590, 630, 720nm-es tartományokra szűrök. Ez azt jelenti, hogy ami fölötte van azt engedi át. A kedvencem az 590nm-es szűrő, amit "GOLDIE"-nak hívnak.

A látványban rögtön szembeötlő, mert minden, ami élő növény, sárga lesz, ha az ég vörösét kékre konvertáljuk. Alaphelyzetben a növények kékek és az ég vörös.

– Ami még különlegessé teszi, hogy a hosszú hullámhossznak köszönhetően kevésbé szóródik a fény, ezért sokkal élesebb képek készülnek, mint a látható tartományban.

Ahhoz, hogy igazán előjöjjön az IR tartomány, nagyon sok természetes fény kell, hogy a környezet kellően sok infra fényt verjen vissza.

Inkább tájfotózásra ajánlom, mert az emberek rajta "zombikká" válnak, a szemek feketék és az erek elég élénké válnak a testen.

– Nekem mindig tetszettek a nem szokványos megközelítésű fotók és témák, ezért teljesen magával ragadt ez a stílus. Sokszor fekete-fehér képeket állítok elő a képekből, persze egy bizonyos tartományon felül már úgy is minden az lesz a szenzorból kijövő nyers fotókból(~900nm). Budapest nagyon szép város, így körbejártam és készítettem pár felvételt. Mivel nem szokványos a látvány, így nagyon lehengerlő tud lenni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában