A koronavírus-járvány lassítása érdekében az a felelős magatartás, ha mindenki otthon marad legalább két hétre. Erre sarkall az is, hogy bezártak minden iskolát, Budapesten pedig az óvodák és a bölcsődék sem nyitnak ki. De hogyan kell otthon maradni?

Tarr Hajnalka képzőművész általában egyszer lép ki józsefvárosi lakásából egy héten, a műterme a lakásában van, ő a vírus előtt is otthon volt. Most segít nekünk abban, hogyan kell ezt csinálni, vagyis hogyan kell semmit se csinálni, ha nem muszáj. A Facebookra posztolt egy rendkívül szórakoztató leírást erről, sokat segíthet annak, akinek mindenképpen mehetnéke van.

„Látom itt a Fb-on, hogy sokak írják ki, hogy maradj otthon, maradjatok otthon ésatöbbi. Ez azért lenyűgöző, mert olyan mintha csinálni kéne valamit, amire biztatjuk egymást hogy csináljuk. Én, több évtizedes otthonmaradási ill. minimum otthonmaradásra törekvési kísérlettel a hátam mögött úgy érzem, professzionális otthonmaradó vagyok, így a legjobb, ha rám hallgattok:

az otthon maradást azt úgy kell csinálni, hogy nem mész ki az ajtón. Van az az ajtó, amin ki szoktál menni, és egyszerűen nem mész ki rajta.

Ha nem mész ki az ajtón az szükségszerűen magával vonzza azt, hogy máris otthon maradtál. Óránként ellenőrizd, hogy az ajtón kimentél-e. Ha nem vagy kint, otthon kell lenned.

Az otthon maradás elképesztően pontosan kifejezi az otthon maradás mibenlétét, ennél találóbb kifejezést nem is találhattak volna az otthon maradásra, mint az otthon maradást. Kifejezetten a kintlevés szempontjából kapta a nevét. Én például nem maradok otthon, hanem eleve ott vagyok és kint nem maradok. De ti fordítva éltek, így ti otthon maradtok amikor nem mentek ki.

Na mármost úgy kell elkezdeni az otthonmaradást, hogy áthelyezitek az alaphelyetek elgondolását a fejetekben.

Az alaphely az otthon, ezért vettél lakást sok hitellel, hogy ott legyél ne mindenhol máshol. Otthon legyél mindig. Ha nagyon muszáj akkor ne legyél otthon, de miközben elmész otthonról és távolodsz otthonról tudjad, hogy ez egy ideiglenes orvosolandó helyzet, ami akkor orvosolódik, ha hazatérsz. Szóval otthon vagy.

Olyan, mint a levetkőzés. Az ember, ha pucér nem levetkőzik, hanem nem öltözik fel.

Szóval reggel felkelsz és nem öltözöl át, max otthoniba, a pizsiből. Megreggelizel és nem kapkodsz, mert nem mész sehova, miközben reggelizel, átgondolod, hogy mi az a 2, max. 3 dolog, amit a mai nap meg kell csinálnod, abból mit szeretsz a legjobban csinálni. Akkor a maradék kettőt megcsinálod délelőtt, délutántól éjjelig pedig azt csinálod, amit szeretsz. Ha négy dolog van, sajnos a negyedik átkerül másnapra.

Háromnál több dolgot nem szabad csinálni.

Azt is csinálhatod, hogy kijelölsz egy napot, amikor kimész és megcsinálod a háromnál több dolgokból (negyedik és ötödik dolog) álló halmaz összességét, amennyit csak bírsz, akkor az a nap kuka, mert ki kellett menned, és nem maradtál otthon.

Nem kell fésülködni. Cipőt se húzz. Fogat moss, az jó. Meg arcot. Fésülködni hülyeség. Nem kell sminkelned, semmit nem kell, amit csak azért csinálsz, mert kimész. Rájössz, hogy elég, ha van pár ruhád, több otthoni, mint kinti, mert az otthonik ugye koszolódnak, mert abba vagy egész nap. Kint csak kifutsz, nyilván tiszta marad a kinti, hiába koszosabb kint.

Amikor elfogy az étel, elmész és két zsákkal veszel. Ha ügyes vagy, egy teljes hétig nem kell kimenned venni még élelmiszert. Ne főzz, baromság. Ha főzni akarsz, máris egy halom élelmiszert akarsz vásárolni, mert egy átlag magyar kaja egy csomó valamiből van összerakva, és ha már másnap mást eszel, akkor amit másnap csinálsz, az újabb minimum 5 dolog (só és fűszerek is beleértve), ez baromi sok agyalás.

Olyasmit vegyél, amit egyszerűen megehetőre puhítasz. Nem kell variálni: brokkoli megfőve vagy félig-meddig megsütve. Répa, karfiol, gomba (nem jó, 3 nap után már nem friss egyáltalán, de persze fini és számolhatsz úgy, hogy akkor első 3 napban elfogy). Tejföl. Bármire teszed, már-már paprikás csirke. Olasz szószok. Marha jók vannak, 450-ért is, és bármire ráteszed, pl. a brokkolira, máris olyan, mintha a fél napodat elbasztad volna erre a kajára pedig nem. Tojás, egy másodperc. Szóval nem kell túlragozni. Gnocci, tészta.

Most hogy otthon vagy, foglalkozhatsz olyan dolgokkal, amikkel utoljára gimi alatt tudtál: olvashatsz rengeteget.

Beszélgethetsz nem munkáról azzal, akivel egy fedél alatt élsz.

Gondolkozhatsz, feltehetsz magadnak kérdéseket. Adhatsz magadnak akár 3 hetet is, hogy megszülessen a válasz, nem kell sürgetned, hogy holnap reggelig, mert akkor már tárgyalásod van és a figyelmednek annyi.

Gyerekek, ez egy téveszme, hogy kint kell élni. Nincs kint semmi. Emberek dolgokat csinálnak, de már minden dolgot ismersz, meg minden embertípust, olyan sztereotip az egész élet, hogy nincs új a nap alatt. Az emberek ugyanúgy vannak, ugyanazt mondják, ugyanazt csinálják, ami ugyanúgy végződik. Mindenkinek van gyereke, a gyerekekkel is ugyanaz van, és mindenki meghal. Semmi extra nem történik, amiért olyan sokat kéne kint lenni.

Sokkal izgibb, hogy magad vagy, és megnézheted, mi is a viszonyod ehhez. Csinálhatsz mondjuk mozaikot. :) Én szeretném ha így élnénk. Három dolog/nap, nem több. Tudom, hogy nem lehet, de használjátok ki ezt a remek otthon maradást. Tudom, pénz stb, de most nem a realitásról beszélek. Hanem arról, hogy otthon maradni nem csinálás. Nem kell csinálni.

A lényeg, hogy nem csinálsz. Nem elhatározol, nem meglépsz. Egyszerűen nyugton vagy. A nyugton levést nem csinálni kell.

No csinálás. Telefont hálóba bevinni tilos. Se más kütyüt. Na pá.”

(via Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában