Algar polgármestere szerint ez a közösségi média ellentéte, és még energiát is spórol.

A mediterrán vidékeken tudnak élni a népek, nagy hangsúlyt fektetnek annak, hogy ha nem muszáj, nem szaggatják az istrángot, a nappali hőség miatt például a szieszta fontos része a kultúrájuknak. Na meg a szabadtéri beszélgetések a házak előtt vagy a kávézókban, amikor már nincs annyira meleg. Ilyenkor a helyiek kiülnek a kis székeikkel az utcára és csacsognak, sztoriznak.

Egy spanyol falu, Algar most erre a tradícióra kéri az UNESCO világörökségi státuszát az Egyesült Nemzetek Szervezetétől (ENSZ), mert ez kulturális örökség,

írja a Guardian.

A nagyjából 1400 fős Algar polgármestere, José Carlos Sánchez szerint az a cél, hogy megvédjék a több száz éves hagyományt a közösségi média és a televízió által okozott fenyegetéstől:

Ez pont az ellenkezője a közösségi médiának! Vissza akarunk térni ahhoz, hogy mindenki az ajtaja előtt beszélgessen ahelyett, hogy a Facebookot görgetné vagy a televíziót nézné az otthonában.

Ez a rituálé a a közösséghez való tartozás érzését erősíti, de egy érdekes megközelítéssel is rásegített a terveik gyorsabb átütéséhez: szerinte ugyanis ezzel a szokással energiát is spórolnak, elvégre addig sem kell pörgetni a légkondicionálókat, amíg a lakók kint ücsörögnek.

(Fotó: Cristina Quicler/AFP/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában