Persze egyik állapot sem túl egészséges.

Egy brit tanulmány szerint az elhízás már több halálos áldozatot követel Angliában és Skóciában, mint a dohányzás.

írja a BBC-re hivatkozva az MTI.

A tanulmányhoz a Glasgow-i Egyetem kutatói 200 ezer felnőtt egészségügyi adatait használták fel. Az elemzés megállapította, hogy 2003 és 2017 között a dohányzás miatt bekövetkezett halálozás aránya 23,1 százalékról 19,4 százalékra esett vissza.

Ugyanezen időszak alatt viszont az elhízottsághoz köthető halálozás aránya 17,9 százalékról 23,1 százalékra nőtt.

Skóciában 2006. március 26-án vezették be a nyilvános helyeken való dohányzás tilalmát. Ezt követte az a tilalom, amely a gyermeket szállító autóban tiltotta meg a rágyújtást, majd a börtönökben is betiltották a dohányzást. Az intézkedéseknek köszönhetően csökkentek a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák.
A BMC Public Health folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője, Jill Pell emlékeztetett arra, hogy a dohányzás évtizedekig állt a közegészségügyi beavatkozások homlokterében, mivel az elkerülhető halálozások vezető okának számított.

Ennek eredményeként az Egyesült Királyságban csökkent a dohányzás elterjedtsége. Ugyanakkor az elhízás gyakorisága nőtt

mondta.

A tudós magyarázata szerint az elhízottsághoz, a túl magas testtömegindexhez köthető halálozási arány növekedése az elhízás daganatos betegségekben, valamint szív- és érrendszeri megbetegedésekben játszott szerepének tulajdonítható.

Az elhízás és a túlsúly a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és néhány ráktípus - köztük a mellrák és a vastagbélrák -, továbbá a stroke kialakulásának kockázatát növeli.

A tanulmányban átlagosan 50 éves Angliában vagy Skóciában élő felnőttek egészségügyi felméréseit elemezték. A kutatók azt találták, hogy bár az elhízás valószínűleg több halált okoz az idősebb felnőtteknél, a dohányzás viszont a fiatalok halálozásában játszik nagyobb szerepet. A 16-44 évesek csoportjában a dohányzás 2,4 százalékkal vezetett nagyobb valószínűséggel halálozáshoz, mint az elhízás. A kutatók azt is megállapították, hogy a statisztikákban a nemek között is volt különbség. A 2017-es adatok szerint az elhízás és a testzsírfelesleg a férfiaknál mintegy 5,2 százalékkal több halált okozott, mint a dohányzás, a nőknél pedig 2,2 százalékkal több halálozáshoz vezetett az elhízás.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Olyan hangulata van ennek az Észak-Koreáról készült videónak, mintha egy rideg, nyirkos takaró alá feküdnél

Csak egy kis bepillantás a sztálinista diktatúra mindennapjaiba, ami után nagyon hálás leszel, hogy Európába születtél.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában