Sokan írtatok nekünk kommentben, hogy miért csak a francia zászló gyullad fel minden nevezetességen, mikor például az orosz repülőgép-katasztrófát is magára vállalta az ISIS. És teljesen igazatok van. Örülünk, hogy jó hírt hozhatunk: Egyiptomban négy ország színeiben pompáznak a piramisok!

A Gízai piramisok négy ország zászlajában (egyiptomi, orosz, francia és libanoni) világítottak november 15-én este, amely a 13-án Párizsban lezajlott események után lett globális gyásznap. Több olvasónk is említette, hogy méltánytalanul elhanyagolja minden ország az oroszokat és például a libanoniakat is, akik szintén brutális terrortámadások áldozatai voltak a közelmúltban. Totál jogosan. Egyiptom viszont róluk is megemlékezett:

Korábban múlt héten egy kettős öngyilkos pokolgéprobbantás rázta meg Bejrútot, a Libanoni Köztársaság fővárosát, melyben legalább negyven ember vesztette életét. Múlt hónapban pedig egy orosz repülőgépet lőtt le az iszlám állam (nem szeretnénk nagy betűvel írni ezt a nevet), amely a Sínai-félszigeten zuhant le Egyiptomban és 224 áldozatot követelt. A 13-án, pénteken történt párizsi terrortámadásban legalább 140 civil vesztette életét. A feliratok a három Gízai piramison mindegyik ország anyanyelvén vállalnak szolidaritást: „Kiállunk a libanoniak, az oroszok és a franciák mellett!”

Köszönjük Egyiptom, példaértékű magatartás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában