Jakutföldről elöljáróban két dolgot érdemes tudni. Az Orosz Föderációhoz tartozó régió a világ legnagyobb, önálló államisággal nem rendelkező közigazgatási egysége – 3,1 millió négyzetkilométeren fekszik, szóval úgy harmincháromszor nagyobb, mint Magyarország. Na a másik, amit tudni érdemes róla, hogy a bolygó talán leghidegebb lakott vidéke.

Egyszóval Jakutföld (hivatalos nevén Szaha Köztársaság) pokolian nagy és hideg, mint az örök fagy birodalma, amely szinte a régió teljes területét magába foglalja.

És ez nem holmi költői túlzás: az állandóan fagyott talaj átlagos vastagsága 300–400 méter, de van, ahol 1,5 kilométer

– ilyen körülmények között azért nem túl könnyű zöldséget vagy gyümölcsöt termeszteni.

És mellesleg itt található Szibéria egyik gyöngyszeme, a szinte már legendássá vált Ojmjakon, a világ leghidegebb folyamatosan lakott városa,

ahol néha -62 foknál törik ki a hőmérő.

Azt hiszed, nálunk most hideg van? Ojmjakonban -62 foknál KITÖRT a hőmérő

A világ leghidegebb, folyamatosan lakott szibériai városában új szintet ért el a fagy, amit már nem bírt a hőmérő.

Szóval Jakutföld nem egy átlagos hely, sőt, sokkal inkább embert próbáló vidék. Az egyik helybéli fotós, Alekszej Vasziljev pedig nagyon is tudatában van ennek, ezért is döntött úgy, hogy naturalista fotói révén megörökíti népének mindennapjait, életstílusát, kulturális szokásait, na és küzdelmeit a hideggel.

Vasziljev minden évszakban fotózott, ezért értelemszerűen nyári képek is vannak a portfóliójában – és bár a jakutföldi nyarak rövidek, a kontinentális éghajlat miatt azért egész elviselhetők. Olyannyira, hogy az átlagos júliusi hőmérséklet úgy 20 fok körül van.

És hogy szóljunk még néhány szót a fotós előéletéről és motivációiról:

„Korábban alkoholista voltam. Amikor abbahagytam az ivást, ki kellett töltenem a keletkezett űrt, amelyet az ital maga után hagyott. Aztán a fényképezés beköszöntött az életembe, és megtanított arra, hogy pozitívan lássam a világot”.

Igen, Vasziljev szokatlanul őszinte, ahogyan a képei is.

Ez is érdekelhet:

Szibériában még a villamoson is hóvihar van

Alig jobb a járművön, mint a szabadban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés