Felfüggesztették az érintett halfajta halászatát a fukusimai vizeken.

Két év után ismét radioaktív halat fogtak Japánban, Fukusima térségében, ahol tíz évvel ezelőtt egy atomerőmű közelében nukleáris anyag jelentős mértékű kiszivárgását is okozó földrengés történt.

A japán NHK közszolgálati televízió tájékoztatás szerint a kifogott tengeri sügér szervezetében kimutatott radioaktív szennyeződés ötszöröse a japán hatóságok által megállapított küszöbértéknek.

A japán halászati szövetség a történteket követően felfüggesztette az érintett halfajta halászatát a fukusimai vizeken.

2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Fukusimát. A rengést követő szökőárban csaknem 20 ezer ember vesztette életét, s a természeti csapás a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját idézte elő az ott található Fukusima Daicsi atomerőműben. Jelentős mennyiségű radioaktivitás lépett ki. A katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat. A japán kormány októberben úgy döntött, hogy az óceánba eresztik a megsérült atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét.

Nem olyan rég ismét megremegett a Föld Fukusimánál, de ezt megúszták, megúsztuk:

(Forrás: CNN, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában