Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Amikor hosszabb síelésre indulunk, előfordul, hogy kiszámíthatatlan, gyakran zord körülményekkel találkozunk. Az egyetlen, amiben biztosak lehetünk, hogy a hegy valamikor próbára tesz minket, így nem mindegy, hogy indulunk neki a kihívásnak!

Az alpesisí-világbajnok és háromszoros olimpiai bajnok Mattias Hargin jól ismeri a hegyek erejét. Miután 2016-ban Chile-ben egy lavina következtében elveszítette feleségét, az MM Rapaport Hargin Alapítványt létrehozva azon dolgozik, hogy a síelés rajongóinak – miközben kedvenc téli sportjuknak hódolnak – a biztonság elsődleges szempont legyen. Mattias-nak először 3 éves korában került síléc a lábára, a síelés iránti szenvedély pedig végig kísérte egész eddigi életét. Mindig fontos volt számára, hogy inspiráló emberekkel vegye körbe magát, akik nem csupán motiválják egymást, hanem teljes mértékben meg is bíznak egymásban. A Helly Hansen csapatával Chamonix-ban töltött napok során éppen ezt a bizalmat tudta tovább erősíteni.

Hogy a síelés igazi élménnyé váljon

A síelés rajongói számára a szezon első hóesése jóval többet jelent a télikabát felvételénél, hiszen ilyenkor végre visszatérhetnek téli életmódjukhoz, kedvükre száguldhatnak a havon, miközben a közeli és távoli hegyeket egyaránt felfedezik.

Igazán vagány síkabátot keresel? Mutatjuk a legszuperebbeket:

Odin Mountain 3L Shell Jacket

A női és férfi változatban egyaránt elérhető Odin Mountain 3L Shell kabát új, mikroporózus membránt és tartós C6 DWR bevonattal ellátott szövött hátrészt rejt magában, amely hidegebb és enyhébb időjárásban egyaránt megállja a helyét, és kiszámíthatatlan körülmények között is ideális a magas intenzitású tevékenységek végzéséhez.  Mindkét kabát új, egyedülálló hófogóval rendelkezik, állítható és könnyen eltávolítható kampó- és kapocsrendszerrel, amely könnyű és alacsony profilú.

Alpha Lifaloft Jacket

A svéd nemzeti síválogatott visszajelzései alapján fejlesztett, tavalyi évben debütált LIFALOFT™ bélés a Helly Hansen által szabadalmazott Lifa®, valamint a PrimaLoft® ötvözetéből megalkotott, könnyebb, vékonyabb, ugyanakkor melegebb hőszigetelési megoldás. A síválogatott ebben a szezonban továbbra is élvezheti az egyedülálló bélés előnyeit, amely ezúttal az új Alpha LIFALOFT™ kabátban ölt testet. A letisztult külsejű, négy irányban rugalmas technikai kabát különlegessége, hogy egy vastag pufikabát melegségét nyújtja, mindezt azonban az ezzel járó súly és tömeg nélkül. A 80 gramm LIFALOFT™ bélés ugyanis 20%-kal könnyebb kabátot eredményez a hagyományos poliészter alternatíváknál, ugyanakkor a megnövelt számú, hőtartó mikroszkopikus légzsebeknek köszönhetően nagyobb melegséget biztosít. Továbbá az aerogél béléssel ellátott Helly Hansen Life Pocket+™ fagyos időjárás esetén is meghosszabbítja elektromos eszközeink akkumulátorának működési idejét.

Straightline Lifaloft Jacket

A Straightline LIFALOFT™ kabát hosszított fazonban hódít, sisakkal és hátizsákkal kompatibilis funkciókat kínál, továbbá 80 gramm LIFALOFT™ béléssel látták el, hogy a megfelelő melegséget kisebb súly mellett biztosítsa. Idén a kanadai alpesi síválogatott is ezzel bővíti felszerelését, amely mély porhóban és alacsony hőmérséklet esetén is egyaránt helytáll anélkül, hogy a mozgásban korlátozná a sportolókat. Tekintve, hogy sokak szemében a stílus és a teljesítmény kéz a kézben járnak, a Helly Hansen trendi színekkel és anyagokkal – mint például kordbársonnyal, skót mintás szövettel, valamint klasszikus farmerhez vagy éppen irhadzsekihez hasonló mintázattal visz egy kis csavart síruházati kollekciójába.

A Mattias által Chamonix-ban használt ULLR freeride kollekciót, köztük az Elevation Shell 2.0 kabátot IDE kattintva nézheted meg.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Helly Hansen.

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.