Csökkentik az energiafelhasználást, és felgyorsítják az átállást a megújuló energiahordozókra.

Az ukrajnai háború következményeként az Európai Bizottság az őszi-téli időszakban energiaválsággal számol, ezért már nyáron arra kérte a tagállamokat, hogy 2023. március 31-ig önkéntesen 15 százalékkal csökkentsék az energiafelhasználásukat. Bécs az elmúlt hetek során energiatakarékossági tervet dolgozott ki, hogy szisztematikusan csökkenteni tudja a város energiaigényét, illetve felgyorsítsa a megújuló energiahordozókra való átállást.

„A járvány során beigazolódott, hogy a bécsieknek együtt minden nehézséget sikerül leküzdeniük. Így lesz ez most is. Összetartunk, hogy senkinek se kelljen fáznia”

– biztatott Michael Ludwig polgármester.

Az intézkedések egyik fontos eleme, hogy tovább folytatják a közvilágítás cseréjét energiatakarékos LED-es lámpatestekre. Ez összesen 153 ezer világítótestet érint, a cserével 60 százalékos energiamegtakarítás érhető el. A programba bevonják a mintegy 7300 történelmi utcai lámpát is, illetve folyamatosan optimalizálják a közvilágítást.

Ahol kicsi a forgalom, 22 órától 75 százalékra csökkentik a közvilágítás fényerejét, 24 órától pedig 50 százalékra.

Folyamatosan figyelik és optimalizálják a bécsi városházához tartozó távhős épületek és hivatalok energiafelhasználását, amivel évente mintegy 330 ezer eurót (kb. 140 millió forint) tudnak megtakarítani. Az új iskolaépületek kizárólag megújuló energiaforrásból fedezik az energiaszükségletüket:

minden épületre telepítenek napelemeket, és geotermikus energia adja a fűtés-hűtés alapját.

Mivel Bécs 2040-re klímasemleges szeretne lenni, évek óta arra törekszik, hogy függetlenné váljon a fosszilis energiahordozóktól. Az energiaválság miatt most még inkább felgyorsítják az átállást: 2022 és 2026 között 6,2 milliárd eurót (kb. 2600 milliárd forint) fordítanak a szükséges infrastruktúra kiépítésére. A hálózat stabilitásának növelésére például hárommilliárd eurót költenek.

Az osztrák főváros energiavállalata, a Wien Energie a közeljövőben mintegy 400 ezer háztartást állít át egyedi gázfűtésről alternatív fűtési módszerekre, és tovább zöldíti a távfűtést is. A jövőben a hulladékégetés mellett geotermiával és hőszivattyúkkal biztosítják a klímasemlegességet, illetve váltják ki egyre nagyobb arányban a földgázt. Folytatódik a napelemtelepítés is:

minden alkalmas tetőre és felületre napelem-rendszereket szerelnek.

Hivatalok, önkormányzati épületek, iskolák, kórházak válhatnak így legalább részben függetlenné a földgáztól. A cél, hogy 2030-ra a mostani 50 MWp-ről 800 MWp-re növeljék a Bécsben található napelemrendszerek összkapacitását.

(Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, fotó: PID/Christian Fürthner)

Ez is érdekelhet:

Hundertwasser-stílusú óriás vízforraló Bécs új hőerőműve

Jól passzol a Hundertwasser-stílusú szemétégetőhöz.

Bécs használná az esővizet ahelyett, hogy a csatornába vezesse

A természetben a lehulló csapadék nyolcvan százaléka ott párologhat el, ahol földet ért, városban ez az arány csak öt százalék. Bécs javítana ezen.

A bécsiek harmada termeszt haszonnövényt az erkélyén, beindult a kaszatanfolyam is

Egyre népszerűbb az önellátás az osztrák fővárosban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés