Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Spolierezünk: a másnaposságot egyik esetben sem úszod meg.

Természetesen egy brit kutatócsoport német kollégáikkal karöltve utánajártak annak, hogy mennyi igazságtartalma van a „sörre bor, bármikor, borra sör, meggyötör” mondásnak.

A vizsgálathoz a 19 és 40 év közötti önfeledt bátor önként jelentkezőket – mind a 99-et – három csoportra osztották:

  • az első két és fél korsó sört, majd négy nagy pohár fehérbort kapott
  • a második ugyanezt, csak fordított sorrendben
  • a harmadik pedig vagy sört, vagy fehérbort ivott.

A kutatók arra nagyon figyeltek, hogy mindenkinek 0,11% legyen a véralkoholszintje.

A piázás után a résztvevők kaptak egy pohár vizet, majd orvosi felügyelet mellett kellett átvészelniük az éjszakát és várni a másnap(osság)ot, amiről aztán pontrendszerben kellett beszámolniuk. Egy hétre rá pedig megismételtették velük a kísérletet, csak pont fordítva, mint az első körben.

Az eredmények kielemzése után pedig arra jutottak a szakemberek az American Journal of Clinical Nutritionben megjelent tanulmányban, hogy...

Ugyanakkor a kutatók felhívják arra a figyelmet, hogy csak a sört és a fehérbort hasonlították össze, és szerintünk megérne még egy misét a vörösbor és a felesek hatásának elemzése is.

Segítünk...

 (Forrás: Vice, fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.