Megkongatták az ökovészharangot.

Mostanáig az erdők, főleg a trópusi erdők megvédtek bennünket azáltal, hogy fékezték a felmelegedést, de fennáll a veszély, hogy meginog utolsó bástyánk, Amazónia, legalábbis erre jutott egy friss tanulmány, amely szerint

az Amazonas-medence brazíliai esőerdői a klímaváltozás és az emberi tevékenység áldozatává válva az elmúlt 10 évben a történelemben első ízben több (4,45 milliárd tonna) szén-dioxidot bocsátottak ki, mint amennyit elnyeltek (3,78 milliárd tonna).

– egyébként az ember által kibocsátott üvegházhatású gázok 25-30%-át elnyelő amazóniai erdőségek nélkül a klímaváltozás még súlyosabb lenne.

A szakembereket már évek óta aggasztja a trópusi esőerdők kifulladásának lehetősége, attól tartanak, hogy ezek az erdőségek egyre kevésbé tudják betölteni szerepüket a globális felmelegedést okozó gázok elnyelésében.

A kutatók figyelmeztetnek, hogy a figyelem főleg az erdőirtásokra irányul, holott nagyobb veszteséggel jár a növényzettel borított területek, az erdők minőségének romlása: míg a tarvágások 27%-kal járultak hozzá a karbonkibocsátás növekedéséhez, a meglévő növényzet pusztulása 73%-kal részesedett az emisszióemelkedésből.

Különösen aggasztó a Föld trópusi erdőségeinek felét kitevő Amazónia helyzete.

A kutatásban résztvevő Francia Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezeti Kutatóintézet (INRAE) szerint a Föld tüdejének is nevezett Amazónia brazíliai része 2010 és 2019 között veszített biomasszájából és 18%-kal több karbont bocsátott ki, mint amennyit elnyelt.

Első ízben vannak adataink arról, hogy a helyzet átfordult, és Brazil-Amazónia nettó karbonkibocsátóvá vált,

ugyanakkor az Amazonas-medence más országai egyelőre kompenzálták a brazíliai veszteséget, így Amazónia egésze még nem fordult át nettó kibocsátóvá, de rövidesen azzá válhat, de hogy ez az átfordulás mely ponton válik visszafordíthatatlanná, azt nem tudni – közölte a tanulmány egyik szerzője, az INRAE kutatója, Jean-Pierre Wigneron.

Eközben...

Kihalhatnak az elefántok Elefántcsontparton

Komoly veszélyben a nyugat-afrikai ország emblematikus állatai.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában