Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Gondolkoztál már azon, hogy vajon hol van a legnagyobb esélyed arra, hogy összeakadj valakivel, akivel aztán végigtolhattok egy érzelmektől mentes, ám szexben gazdag éjszakát? Még szép, hogy gondolkoztál már, nincs értelme tagadni. Most mi a megfejtéssel érkeztünk.

Természetesen megint nem csak úgy a levegőbe beszélünk, hanem az állításainkat egy kellőképpen nagy mintán elvégzett felmérésre alapozzuk. A Saucy Dates nevű randioldal több mint 10 000 felhasználót kérdezett meg arról, hogy voltál-e már egyéjszakás kalandja, és ha igen, akkor hol talált magának ehhez partnert.

Az alábbi grafikáról könnyedén leolvashatod a megfejtéseket, mint ahogyan azt is, hogy mely országokban vadászhatsz a legnagyobb eséllyel:


Infographic courtesy of Saucydates.com

A jelek szerint Ciprus, Németország és az USA az egyéjszakás kalandok igazi fellegvára, ahol 8 elköteleződésmentes menet jut egy-egy főre. Ami pedig a helyszíneket illeti, azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy nem pusztán a bárokban és éjszakai klubokban találhatsz magadnak alkalmi partnert, hiszen ezek csak 23 százalékot tesznek ki együttesen.

Ugyanakkor viszont, ha mondjuk egy népszerű hotelben szállsz meg (Cipruson), ahonnan elindulva sétálsz egy kicsit az utcán, majd felszállsz egy tömegközlekedési eszközre, és azzal mész le a helyi bárba, úgy már igen nagy eséllyel találhatod meg, amit akarsz. A sikerre nyilván nincs garancia, de minél ügyesebb kombinálod a helyszíneket, annál tutibbak az esélyeid.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.