Van azért kisebb meglepetés itt.

A Canalys piacelemző cég legfrissebb jelentésében többek között arra is kitért, hogy – az első negyedév eladásait nézve – melyek is a legnépszerűbb mobilgyártók Magyarországon, illetve mekkora növekedést produkáltak az elmúlt évhez képest, mutatjuk is akkor:

Nem annyira meglepő, hogy a Samsung hasít – ez az 55% azt jelenti, hogy hazánkban 100 eladott telefon közül minden 55. Samsung volt, a +21% pedig azt jelzi, hogy milyen mértékben változott (nőtt/csökkent – ebben az esetben értelemszerűen nőtt) az előző évi adatokhoz képest.

Ahogy látható, a Xiaomi őrületesen kilőtt, és az csak egy dolog, hogy megelőzve az Apple-t feljött a második helyre, de közben brutális, 311%-os növekedést tudott elérni – és csak nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a kínai vállalat most először szerezte meg a második helyet Magyarországon, és egyébként Európában is.

Az Apple minden szempontból a harmadik, a top 5-be még az LG és a Huawei fért be – ebben a sorrendben –, előbbi ráadásul úgy előzte be az ázsiai gyártót, hogy közben, hogy közben felére csökkentek az eladásai.

Akkor már lehet, hogy ez is érdekel:

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.