Megcsalni a partneredet soha nem jó ötlet, ám sajnálatos módon vannak olyanok, akik egyszerűen nem bírnak magukkal. Úgy tűnik, északon ez fokozottan igaz.

Alig pár napja, hogy beszámoltuk arról a meglepő statisztikáról, amely szerint Norvégiában a helyiek 35 százaléka minden egyes nap átél egy orgazmust. Ezzel a számmal sikerült is első helyen végezniük, ám a svédek is igen jól állnak ilyen téren, hiszen 41 százalékuk hetente legalább 2-3-szor eljut a csúcsra. Ez alapján még nem gondoltuk, hogy a félrelépéséket tekintve is a skandináv régió lesz a "győztes".

Most azonban ráleltünk egy újabb felmérésre, aminek az eredménye szerint a házasságban élő dánok 46 százaléka bizony félrekacsintgat.

Dánia mögött végzett Norvégia, ahol szintén döbbenetesen nagy az arány, hiszen az örök hűséget fogadott párok 41 százaléka képtelen betartani a fogadalmát. Izland és Finnország sem büszkélkedhet, ezekben az országokban 39, illetve 36 százalék a félrelépők aránya.

Ha tehát hinni lehet ezeknek a számoknak, akkor az azt jelenti, hogy 10 házasságban élő skandináv párból legalább 4 esetben számolni kell a megcsalással. Ebből a felmérésből pedig még az is kiderült, hogy az egyéjszakás kalandok is ebben a térségben a legnépszerűbbek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés