Csapos vagy? Hm.

Nagyon sok minden meghatározhatja, milyen szakmák képviselői válnak a legnagyobb eséllyel. Sok kutatás bontja le szakmákra a statisztikákat – ez a cikk is egy ilyen kutatással foglalkozik, de érdekes mindjárt felidézni egy 2018-as svéd elemzést.

A Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok, akiknek a a szakterületén nagyobb az ellenkező nemű kollégák aránya, jóval nagyobb eséllyel fognak elválni, mint akik túlnyomórészt azonos nemű kollégákkal vannak körülvéve. A kutatók találtak különbséget a nemek között is, ugyanis férfiak esetében ez a körülmény 15%-kal, míg nők esetében csak 10%-kal dobja meg a válás esélyét.

Vagyis nem az számít, hol dolgozol, hanem hogy ott mennyi ellenkező nemű kolléga dolgozik.

Nathan Yau nevéhez fűződik aktuális kutatásunk, amely az amerikai Népszmlálási Iroda adatain alapszik. Ez alapján az derül ki, hogy a munkahelyi biztonság és a fizetésnek nagy szerepe van abban, hogy egy házasság válással fejeződik-e be.

Yau kutatásából az derül ki, hogy a munkahelyi atmoszférának is sok köze van mindehhez, illetve annak, hogy valaki mennyire elégedett az életével. A kutatás szerint a legmagasabb válási arány a kaszinómenedzserek közül kerül ki, őket szorosan követik a bartenderek.

A jól fizetett állásokban dolgozók között azonban a legalacsonyabb a válások aránya, ennek köze lehet a munkahelyi megbecsültség az az elégedettség érzésével.

A sebészek például alig válnak

Nézzük akkor konkrétan!

1. Kaszinómenedzser 52,9%
2. Bartender 52,7 %
3. Utaskísérő 50,5%
4. Játéktermi dolgozó 50,3%
5. Szalagnál dolgozók 50,1%
6. Telefonközpontos 49,7%
7. Fémöntödei munkás 49,6%
8. Telefonos értékesítő 49,2%
9. Textilipari operátor 48,9%
10. Kozmetikai operátor 48,8%

Ez a munkahely nem garancia a hosszú házasságra

És ezek a szakmák, ahol a legkisebb a válások aránya

1. Biztosítási matematikus 17%
2. Kutató (fizikus) 19%
3. Kutatóorvos 19,6%
4. Pap 19,8%
5. Szoftverfejlesztő 20,3%
6. Terapeuta 20,7%
7. Szemész 20,8%
8. Vegyészmérnök 21%
9. Pedagógiai területen dolgozó vezetők 21,3%
10. Orvosok, sebészek 21,8%

A papok döntő többsége komolyan gondolja a holtomiglant

Magyarországon a válások aránya 2010-ben 67%-os volt, ami világviszonylatban kiemelkedő adatnak számít. Európában ezzel Belgium (71%) és Portugália (68%) mögött a harmadikak vagyunk. Az Amerikai Egyesült Államokban ez az arány 47% és állítólag sokkal jobb, mint amilyen a 90-es években volt. Itt is alacsonyabb lehet, csak jól kell választani partnert és – ezek szerint – karriert.

Ez pedig egy nagyon tanulságos olvasmány:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés