A koronavírus okozta veszélyhelyzet ideje alatt továbbra is érvényesek voltak a lejárt okmányok, és most, hogy vége a rendkívüli helyzetnek, nem kell rögtön egy okmányirodába rohannod, hogy megújítsad őket.

A koronavírusról egyre kevesebbet hallunk, úgy tűnik, hogy lassan visszatérhet az életünk a rendes kerékvágásba. A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége, de ez nem jelenti azt, hogy minden intézkedést azonnal visszavontak. Ha például az utóbbi időben jártak le az okmányaid, még nem kell aggódnod az érvényességük miatt.

Már korábban is megírtuk, hogy a járvány ideje alatt lejárt okmányok a veszélyhelyzet után két hétig érvényesek, de a kormány most pontosított ezen a rendeletén, hogy mindenkinek legyen ideje biztonságosan megújítani az igazolványokat.

A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarország területén december 15-éig érvényesek.

Ha tehát a veszélyhelyzet ideje alatt, vagy a megszűnését követő két hétben járt le a személyi igazolványod, a jogosítványod vagy más okmányod, akkor hat hónapod lesz az érvényesség meghosszabbítására. Az intézkedés az autód forgalmi engedélyére, tehát a műszaki vizsgára is vonatkozik.

Néhány tudnivalót nem árt fejben tartanod. Az okmányok csak belföldön érvényesek, ha tehát valamilyen okból külföldre kell menned, akkor hosszabbítanod kell, mint ahogyan akkor is, ha július 3-a után járna le az okmányod. A letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre eltérő szabályok vonatkoznak, ezekről mindenképpen érdeklődj.

Ha most csináltatsz új okmányt magadnak, akkor az elkészült iratokat továbbra is postán kézbesítik,

hogy ne kelljen újra elmenned érte. A veszélyhelyzet ideje alatt egyébként több mint 660 ezer okmány járt le, de a meghosszabbított érvényesség miatt 2,4 millióval kevesebben keresték fel az ügyfélablakokat, mint 2019 azonos időszakában.

A könnyebb ügyintézéshez kormányablakbuszok is működnek majd, a menetrendet a kormanyablak.hu oldalon találod. A mobil irodák frekventált helyeken biztosítanak majd lehetőséget az ügyintézésre, elsőként a következő hétvégén 8 és 16 óra közt a budapesti Lurdy Ház parkolójában. A helyszínen ügyfélkapu-regisztrációra, személyi okmányokkal (személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, útlevél) és diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség.

Még egy változás:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában