A fiatal nő, akinek két élete van. És mindkettőben sikeres. És még magyar is. Kell ennél több?

Akadnak olyanok, akik bármilyen sorba állnak be, bőven kapnak: Filó Edit a zenei és futó tehetségért, a kitartásért és a nőiességért is odaállt, és nem küldték el. Edit egyértelműen Magyarország, sőt a világ egyik legcsinosabb női szaxofonosa, miközben sorra nyeri a futóversenyeket.

„Hatévesen egyszer azt álmodtam, hogy szaxofonos leszek.”

És utána már semmi sem tántoríthatta el, minden lépcsőfokot végigjárt, követte az álmait. A Konzervatórium után Zeneakadémia jött, jazz és szaxofon szak, de emellett klarinétozik is, ami kizárólag komolyzenei vonal, a szaxi viszont jazz és pop, ahol olyan – magyar szinten – sztárokat is kísér többet közt, mint a Vastag fivérek és Tolvai Reni.

Még mindig nagyon fiatal, de már tanít is, két diplomája és 6 gyereke van (értsd: tanítványa), akikkel ugyanúgy jár fellépésekre, koncertekre, mint ahogy ő maga is minden héten, szóval az unatkozás szó hiányzik a szótárából.

De akkor hogy jön ide a futás? És pláne ilyen szinten.

"Egy magánélet válság miatt, már bőven felnőtt fejjel álltam neki először futni. Igen, egy szakítás és pár átmulatott hónap után,

23 évesen húztam először futócipőt. Sőt, az csak egy sima tornacipő volt.”

Hát azt tudjuk, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, de úgy fest, egy sikeres nőnek egy sikertelen kapcsolat lehet a legjobb motiváció, mert Edit ugyan elveszített egy szerelmet, cserébe mi mind nyertünk egy hatalmas tehetségű futót. Aki felnőtt fejjel állt neki ennek az annyira nem is könnyű sportágnak, de két hét múlva már versenyen indult, az Iron Girlön. Miután 20 perccel jobbat futott a tervezettnél, sejtette, hogy nem tehetségtelen.

De csak idén februárban kezdett el szakmai felügyelettel tréningezni, Markocsán Sándor edzéstervei alapján készült az idei Spartan Race-re, amit mindenképp ki akart próbálni, for fun. De végül a mókából az lett, hogy kvalifikálta magát a világbajnokságra, mert az első ötben végzett. (És erre az októberi vb-re amúgy el se fog menni, mert a zenélés miatt nem ér rá, de ezt nem akarta, hogy elmondjuk. Viszont jövőre már ott lesz, ígéri.)

Apropó, versenyek: február óta tíz versenyen indult, és mind a tízen dobogóra állt.

"Félmaratont például egyáltalán nem akartam futni, de Sanyosz erősködött, hogy addig nem mehetek a Spartanra, amíg nem futok le egyet, így végül elindultam egy bécsi versenyen. És megnyertem" – nevetett még most is hitetlenkedve.

Ezeket az eredményeket persze nem csak a genetika és a szél hordta össze, Edit heti nyolcszor edz, ebből hat futás, és kettő úgynevezett egyéb, ami nála bármi lehet, kondizik, TRX-ezik, mindenevő.

Az egyértelmű persze, hogy megvan a kontraszt a két élet között, ami elég látványos. Alapvetően Edit ugye komolyzenész, ami tényleg azzal jár, hogy az élete, a mindennapjai azzal telnek, hogy komolynak, koncentráltnak, kimértnek és főleg fegyelmezettnek kell lennie – a gyakorlásokon, a koncerteken, az órákon.

„Ezért nagyon jó, hogy a futáskor, az ilyen spartanos eseményeken kijöhet belőlem az állat.”

Mindemellett érdekes párhuzamot húzott a komolyzene és a futás között:

"Mindkettő hasonló felépítésű, hiszen a hétköznapokban folyamatosan, megszállottan edzel/gyakorolsz, tökéletesítesz, aztán hétvégén, vagy akár csak egy hónapban egyszer elmész koncertre/versenyre, amit végiggürizel, és csak az egész legvégén van eredmény, sikerélmény."

Azt mondja, bár talán furcsán hangzik, de sok elemet tud átemelni az egyik életéből a másikba, futás közben a jól elkapott ritmust, a jó levegővételt például segíti a zenei tudása, ahogy zenélés közben is elő tudja rántani a futás közben tanultakat.

„Futás közben is zenész vagyok, zenélés közben pedig kicsit futó is.”

Edit gyakorlatilag a nulláról indulva két év alatt nagyon komoly eredményeket ért el futásban, félmaratont nyerni például nem annyira életszerű ennyi felkészüléssel. És eközben a másik élete is szárnyal, ami ugyan az alvás rovására megy, de a sikeres embereknél ez alap. Így összességében beállt az "Akikre büszkék lehetünk" sorba, sőt, eléggé előre könyökölte magát.

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában