Véletlenül feltalálták a sült fokhagymából készült "kávét".

A 74 éves Simotai Jokimoto harminc éve egészen véletlenül találta fel a színében és ízében a kávéra emlékeztető fokhagymás italt, amikor véletlenül odaégette a sült fokhagymás steaket, azaz ezt:

Azt nem tudni, milyen indíttatásból jutott el odáig, hogy a főzési baleset során megperzselődött fokhagymát összetörje, majd forró vízzel leöntse és még meg is kóstolja, de végül ez vezetett odáig, hogy sikerült megalkotnia ezt a kávészerű italt.

Az optimális módszert azonban csak nyugdíjba vonulása után, öt éve fejlesztette ki – a szabadalmi jogokat pedig 2015-ben szerezte meg –, és egyáltalán nem nagy ördöngösség, akár te is megpróbálkozhatsz elkészítésével:

  • a fokhagymát elektromos kemencében kell megsütni,
  • amikor kihűlt, össze kell törni és kicsöpögteti,
  • majd forró vízzel leönteni.

Több jó hír is van a fokhagymaaromájú kávészerű itallal kapcsolatban, egyrészt állítólag nem lesz rossz leheleted tőle – a sütés elveszi a fokhagyma erős ízét –, másrészt a terhes nők és a koffeinre érzékenyek is örülhetnek, ugyanis semmi koffeint nem tartalmaz.

Egy viszont biztos: ugyan színében és ízében is olyan, mint az igazi kávé, de ettől még csak egy fokhagymás ital.

(Forrás: japantoday.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában