Kifejezetten imádjuk, hogy nem az ötszázadik túlrajzolt, ugyanolyan nevű sörcsalád kerül magyar kezekből a polcokra. De ez önmagában persze nem lenne elég; a dizájnos külső karcosan csodás italokat is rejt.

A székesfehérvári márka, a hübris arculatát nemcsak a legkúlabb budapesti vendéglátóhelyek hűtőiben lehet megcsodálni: ősszel a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának is elnyerte tetszését és az alkotók pályamunkájukkal idén egyedüli sörmárkaként és fogyasztási cikként meghívást nyertek a kapcsolódó kiállításra. A gyártó ezzel egy lépéssel közelebb került célja eléréséhez, vagyis, hogy minél szélesebb körhöz eljuttassa az ipari gyártással és színvonallal szembemenő kraft minőségű, minimalista söreit.

A Design Week keretein belül idén 40. alkalommal lehetett pályázni a Magyar Formatervezési Díj elismerésre, melyre ezúttal is többszáz pályamunka érkezett. A minden évben nagy érdeklődésnek örvendő verseny 2019. évi kiállításán a bírálóbizottság által legjobbnak ítélt pályamunkák kaptak helyet, hogy a nagyközönség élőben és legnívósabb kiadványukban is megcsodálhassa őket.
A hübris nem egy átlag sör, különösen nem a fővárosi éjszakában.

A hazánk egyik legmodernebb főzdéjében készülő klasszikus ipa, búza, stout és pils sörök a hagyományos ízjegyeket a legkorszerűbb eljárással párosítva hirdetik. Az új sörök minimalista, színkódolt arculata a maga egyszerűségében tűnik ki a nagyon-nagyon sokszor túlrajzolt címkezajból és enged teret a palackokban rejlő lényegnek.

A Hübrisről

A hübris egy budapesti főzőházban indult útjára, ami a végső szortiment kialakítását követően végre nem csak a belvárosi craft beer bar-ok pultjaiban és kiemelt értékesítési pontokon, hanem országszerte valamennyi Interspar hipermarketben is elérhető. A kezdetben gerillafőzdeként működő vállalkozás egy nyertes pályázatnak köszönhetően idén szintet tudott lépni: 2000 literesre bővített főzőkapacitásával már nyolc különböző craft minőségű sörrel van jelen a hazai piacon, melynek köszönhetően nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is képes új dimenziót nyitni kézműves sörök világában eddig kevésbé jártas fogyasztók számára.

Az egyre zsúfoltabb hazai sörpiacon kitűnni ma már nem könnyű, ezt sikerült egy újabb elismeréssel legyőznie az egyik legfiatalabb sörfőzdének. A hazai gyártók mostanra európai szinten is versenyképes söröket dobnak piacra, és szép számmal jelennek meg és válnak országosan elérhetővé a különböző diszkont láncok és szupermarketek polcain.

A szektor virágzását támasztja alá az is, hogy a hübris egyedüli magyar sörként megjelent Európa legnagyobb alkoholos italokkal foglalkozó expo-ján, Berlinben; a sokszáz kiállító között példásan helytálló csapat egyhetes szereplése során megannyi pozitív visszajelzést és tanácsot kapott útravalóul a márka további hazai és nemzetközi előretöréséhez.

A hübris azonban a sikerektől megszédülve sem akar több lenni, mint ami: egy egyszerű sör, letisztult ízvilággal, amihez nem kell apropó, hogy felpattintsunk egyet. Az egyedi narratívát a márka az egyszerű és néhol akár megosztó kampányokkal övezett kommunikációban találta meg. Céljuk, hogy demokratizálják a hazai craft sörkultúrát, vagyis mindenki számára elérhetővé tegyék a minőségi sörfogyasztást. Mi pedig már csak bólogatunk és fel is szisszentünk egyet.

(Via: Hübris)

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés