Újranyitott, mi pedig megnéztük a Wolf András nevével fémjelzett Séf Asztalát, ami mostantól a Parlament tövében is várja vendégeit!

A bővülés minden téren tetten érhető, legyen szó területről vagy a szortimentről, mert most már nemcsak vendéglátó egységről beszélhetünk, hanem egy boltról is, ami pazar pékséggel csábítja a betérőket.

Akinek pedig számít az, hogy mivel kényezteti a testét, annak a Séf Asztalában található kenyerekkel és egyéb pékáruval nem lesz gondja. Hisz' az vagy, amit megeszel!

Természetesen továbbra is megmaradtak a klasszikusnak mondható fogások, a húsleves, a rántott hús és a sült kolbász. Ezek mellett beleszaladhatunk olyan klasszikus magyaros fogásokba is, mint a csirkepörkölt, a lencsefőzelék vagy egy igazán jó rántott sajt.

Ha én turista lennék, azt hiszem, ennél jobb gasztrohelyről nem is álmodozhatnék:

Kilátással az Országházra elfogyasztani valamilyen jellemző helyi fogást, kiváló minőségben, korrekt áron.

Nos, ez valamilyen álom beteljesülése lenne, és most már ilyet is tud nyújtani Budapest az idelátogatóknak.

Mindezen túl a lokális közönség is megtalálja a számításait a Kossuth téri Séf Asztalában, ha csak egy igazán jó magyaros fogásra vágyna. Én biztosan így vagyok ezzel, de a munkába siető hivatalnokok is betárazhatnak komolyabbnál komolyabb szendvicsekkel, például a városban szinte fellelhetetlen pastramival, vagy a helyben sült focacciába pakolt sonkás-tormás remekművel. Nem beszélve a szimpla körözöttes párnáról, amit a péktermék tesz überelhetetlenné!

A hely miliője is a magyar nemzeti patternt erősíti, olyan extra megoldásokkal, mint a világítások – akit érdekel, járjon utána.

Egyetlen dolog nem tetszik eléggé: a hely külső megjelenése, nem annyira eye candy! Rengeteg turista nézi a helyet kívülről, de nem teljesen tiszta, mire is számíthat bent.

Csűrhetném-csavarhatnám még tovább a szavakat, de a lényeg, hogy elég széles spektrumon megtalálhatja rengeteg ember a számításait. Ha egy kávéról, szendvicsről vagy komolyabb reggeliről és ebédről akar gondoskodni magának, a Kossuth téri új Séf Asztala mindenkinek képes kielégíteni az igényeit!

(Fotó/videó: Bodor Tamás)

Ez is érdekelhet:

Crunchy néven nyílt rántott csirkéző Budán, ami annyira durván jó, mint amekkora újdonság is egyben!

Nagyi rántott csirkéjénél valószínűleg nincs jobb, kivéve, ha a Crunchyban csapunk le rá!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában