Egy új, citrusos IPA-t, ami a Deeper nevet kapta.  

Az MNBrew kisüzemi sörfőzde összeállt a Luzerni Alkalmazott Tudományi és Művészeti Egyetem (HSLU) kutatóival, valamint a Jaywalker Digital szoftvercéggel, hogy elkészíthessék az első mesterségesintelligencia-alapú sört Svájcban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy magát a sört emberi kéz alkotta, a receptjét a HSLU szakemberei által kifejlesztett mesterséges intelligencia, a Brauer AI találta ki*, így született meg a Deeper nevű sör, ami egy új, citrusos IPA – az MNBrew szakértője, Adrian Minnig úgy jellemezte az új főzetet, hogy „nagyon izgalmas és nagyon gyümölcsös”.

* A folyamat első lépéseként egy ember vagy a mesterséges intelligencia kiválaszt egy sörfajtát, például indian pale ale- (IPA) vagy búzasör. A digitális segítő ezután átfésül egy 157 ezer nemzetközi sörreceptet tartalmazó adatbázist, minták után kutatva a receptekben, majd javaslatokat tesz új sörreceptekre, egyebek között a maláta arányának és a komló főzési idejének megadásával.

A kutatóknak egyébként nem áll szándékukban az algoritmusukkal kiszorítani az embereket a sörfőzésből, sőt, a projektből azt a tanulságot vonták le, hogy a legjobb eredmény ember és gép együttműködésével érhető el.

És ha már sör...

(Forrás: hslu.ch, MTI, fotó: hslu.ch)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés