Genetikai mechanizmus óvhat meg a túlzott kávéfogyasztástól
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Bár mintha néhányunknál ez nem működne.

A Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, valamint a Dél-Ausztráliai Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézet (SAHMRI) szakemberei a brit biobank adataira támaszkodva elemezték több mint 390 ezer ember adatait. Megvizsgálták az alanyok kávéfogyasztási szokásait, majd összevetették az adatokat a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekkel, valamint a pulzusszámmal. Megállapították, hogy

mint azok, akik nem küzdöttek ilyen tünetekkel, és arra jutottak, hogy mindezek hátterében a gének állnak. A vizsgálatot vezető Elina Hyppönen szerint az eredmények azt mutatják, hogy

„Az emberek különböző okokból kávéznak, egyesek élénkítőszerként használják, amikor fáradtnak érzik magukat, mások szeretik az ízét, vagy a napi rutinjuk része – mondta a professzor. – Amit azonban nem veszünk észre, az, hogy az emberek tudat alatt szabályozzák a saját maguk számára biztonságos mennyiségű koffeinbevitelt az alapján, hogy milyen magas a vérnyomásuk, ami valószínűleg egy védelmező genetikai mechanizmus eredménye.

Ha valaki nagyon sok kávét iszik, az valószínűleg genetikailag toleránsabb a koffeinnel szemben, mint az, aki kevés kávét fogyaszt. Egy nem kávézó embernél pedig – vagy valakinél, aki koffeinmentes kávét iszik – nagyobb eséllyel jelentkeznek a koffein káros hatásai, és hajlamosabb a magas vérnyomásra."

Hyppönen megjegyezte:

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.