A válasz: szexuális felvilágosítás céljából. Ugyanis 3D-nyomtatóval világra hozott, anatómiailag korrekt csiklók segíthetnek ezentúl a francia gyerekeknek felfedezni a szexualitás világát.

A gigantikus csiklót Odile Fillod, szociomedikális kutató fejlesztette ki. A modell célja az, hogy segítsen a kamaszoknak felfedezni és megérteni a nemi szervek felépítését és működését. (Idővel feltehetőleg társai is lesznek a nyomtatott klitorisznak.)

A serdülőkor küszöbén álló gyerekek így például rájöhetnek arra, amit sok felnőtt még mindig nem tud:

a csikló és a pénisz hihetetlenül hasonló szerv.

Lényegében 12 hetes korukig a magzatok genitáliája nemtől függetlenül megegyezik, majd csak ezt követően kezd a biológiai struktúra genetikai utasításra pénisszé vagy csiklóvá alakulni. Ezért is van az, hogy a csikló meg tud duzzadni, akár egy pénisz, sőt, ezt egyfajta merevedésnek is felfoghatjuk.

Így készült a nyomtatott csikló:

Filod szerint nagyon fontos az, hogy a lányok idejében elkezdjék felfedezni saját testüket, és megismerjék nemi szerveik működését, ugyanis ez az első lépcsőfok afelé, hogy a későbbiekben megtanulják élvezni a szexuális együttlétet.

Ebben pedig a csiklón található közel 8000 érzékeny idegvégződés is segíteni fogja őket – csak megjegyzésképp: a férfiak makkján csupán feleennyi idegvégződés van. De ha most azt hinnéd, hogy de szar nekünk, akkor kösd fel a gatyád:

Ugyanis a csikló a pubertás kezdetétől egészen a menopauzáig nő. És akár hétszer akkorává is válhat a klimax végére.

Dacára a sok pénisznagyobbítós terméknek és műtétnek, azért ezt még a legkétségbeesettebbek sem akarhatják maguknak. Például egy harmincas éveiben járó nő klitorisza már úgy négyszer akkora, mint a serdülőkor elején, a menopauza végén pedig akár hétszeresére is megnőhet a kezdeti stádiumhoz képest. (Ez valamelyest megmagyarázhatja, miért élvezik annyira a szexet az idősebb nők.)

(forrás: Carrefour numérique², IFLSience)

Ha szeretnél még többet megtudni a csiklóról:

Öt meglepő tény a női csiklóról, amit nem fogsz elhinni

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában