Számtalan jótékony hatást gyakorol a szervezetre, ugyanakkor van egy de.

A citrusfélék igencsak közkedvelt gyümölcsök, a citrom, a narancs és a grépfrút viszi a prímet mindközül, ezeket szívesen fogyasztjuk gyümölcsléként főleg a reggelihez, hogy jókora vitaminadaggal indítsuk a napot – persze a nagy mennyiségű A- és C-vitamin-tartalmuk mellett a magas rost- és flavonoid koncentrációjuk miatt is jót teszünk a szervezetünkkel velük, ergo: nagyon egészségesek.

Igen ám, azonban végzetes hibát követhetünk el, ha grépfrútlével veszünk be gyógyszert, ugyanis képes módosítani annak hatását – mondanunk sem kell, hogy negatív irányba – azáltal, hogy gátolja az összetevők lebomlását a májban, ami akár halálos is lehet.

Egy kicsit tudományosabban ez úgy néz ki, hogy a grépfrútban található furanokumarinok gátolják a belek falában és a májban jelen lévő, szervezetünkbe kerülő idegen anyagok lebontásában fontos szerepet játszó úgynevezett citokróm enzimek működését, amik így nem tudják kellő hatékonysággal lebontani a gyógyszert. Ennek következményeként több orvosság jut túl az emésztőrendszerünkön, mint amennyit testünk képes kezelni, ami pedig a gyógyszer mellékhatásainak erősödését vagy toxicitását okozhatja.

Több kutatás is bizonyította, hogy a grépfrút képes jelentősen módosítani egyes készítmények hatását. Például a magas vérnyomás kezelésére felírt felodipin (a Magyar Gyógyszerkönyvben Felodipinum) nevű gyógyszerből háromszor akkora értéket mértek a kutatók, ha valaki grépfrútlével, grépfrútszeletekkel vagy grépfrútkivonattal vette be, mintha vízzel tette volna. A mellékhatások a szedett gyógyszerektől függtek, de a vizsgálatok szerint előfordult hasi vérzés, szívritmuszavar, vesesérülés és hirtelen halál is.

Mindezek ellenére azoknak sem kell kiiktatniuk az étrendjükből a grépfrútot, akik gyógyszert szednek, egyes ajánlások szerint szimplán csak 1-2 órát kell várni a grépfrútos étkezéssel, ugyanakkor a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS) azt javasolja, minden esetben beszéljünk a háziorvosunkkal vagy gyógyszerészünkkel, ha a szokásos étrendünk bármilyen formában tartalmazza az ominózus gyümölcsöt.

(Forrás: National Health Service, Webbeteg, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Jó nagy pofonba szaladsz bele, ha e-cigizel vagy „iqosozol” az egészségesebb cigizés vagy a leszokás érdekében

Sok dohányos próbál meg e-cigaretta vagy hevített dohánytermékek segítségével leszokni, na, nekik van egy rossz hírünk.

Anabolikus szteroidok: életveszélyessé tehetik az edzésed, vagy meg is ölhetnek

Nem véletlenül illegális az anabolikus szteroidok használata. Elmondjuk, miért van így.

Kiderült, hogy agydaganatot okoz-e a mobiltelefon mindennapi használata

Egy húsz évet felölelő tudományos kutatás eredményét hozták nyilvánosságra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés