A korai magömlés összehozható bizonyos testrészed – nem, nem ANNAK a – méretével.

Szex közben korán elsülni nem annyira vicces, érdemes megadni az esélyt arra, hogy a csajodnak is jó legyen a végén, mármint ő is a csúcsra jusson. Hidd el, a kapcsolatotoknak egészen biztosan nem fog ártani.

Journal of Impotence Research című folyóiratban publikált erre vonatkozó kutatásban például arra jöttek rá a szakértők, hogy

azoknak a férfiaknak, akiknek derekuk körmérete 101 centiméternél nagyobb, háromszor nagyobb az esélyük a korai magömlésre.

Az ilyen derékmérettel rendelkező alanyok többségének ugyanis magas volt a vérnyomása és a vércukra, ugyanakkor alacsony volt a jó, azaz a HDL-koleszterin szintje. Ők rövidebb ideig, 2 percig sem bírták az ágyban.

Ez azért fontos, mert ennek az együttállásnak az eredménye, hogy romlik az idegek állapota és túlstimulálódik a szimpatikus idegrendszer, sőt, még a tesztoszteron szintjére is hatással van. Ez pedig befolyásolja azt, hogy meddig tudsz lepedőakrobata lenni.

Azok, akik viszont nem küzdöttek ilyen egészségügyi problémákkal átlagosan 3 perc 43 másodpercig tudták tartani a tempót az ágyban. Jó, ezen is lenne még mit dolgozni, de azért egy fokkal jobb helyzetük.

És mivel nekünk fontos a nemi életed, ezért még segítünk is:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés