Ez a legkorábbi közvetlen bizonyíték egy ember elleni cápatámadásra.

Háromezer évvel ezelőtti cápatámadásban elhunyt áldozat maradványait fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport Japánban. A szerencsétlenl járt ember maradványait J. Alyssa White oxfordi kutató és Rick Schulting professzor fedezte fel, miközben a Kiotói Egyetemen az őskori vadászó-gyűjtögető népek csontvázmaradványain erőszakos traumákra utaló nyomokat vizsgáltak. Egy Cukumóban talált felnőtt férfi maradványait elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy cápatámadás okozta a halálát. Először azon döbbentek meg, hogy

a férfi csontvázán mintegy 790 mély, fogak ejtette sérülést találtak, amelyek főként a karokra, a lábakra, valamint a mellkas és a has elülső részére korlátozódtak.

A kutatóknak sikerült kizárniuk, hogy a sérüléseket emberi konfliktus, gyakoribb ragadozó vagy dögevő állat ejtette volna. Érdekes még, hogy az áldozatot rengeteg sérülése ellenére a közösség temetkezési helyén, a cukumói Kagylódomb-temetőben temették el.

A cápatámadással kapcsolatos régészeti esetek rendkívül ritkák, így az oxfordi tudósok a téma szakértője, George Burgess, a floridai cápakutató program volt igazgatójának segítségét kérték. A nemzetközi csapat aztán együtt rekonstruálta a cápatámadást.

Megállapították, hogy a férfi háromezer évvel ezelőtt, Kr. e. 1370 és 1010 között hunyt el. A sérülései arra utaltak, hogy a támadáskor életben volt. Holttestét a támadást követően hamar megtalálhatták, és a közösség temetkezési helyén, a cukumói Kagylódomb-temetőben temették el. Bal keze, amellyel védekezhetett, hiányzott, jobb lába sem volt meg, bal lábát pedig fordítva helyezték a testére, amikor eltemették.

Az oxfordi kutatók szerint egyértelmű, hogy cápatámadás áldozata lett. Valószínűleg társaival együtt halászott, mikor a cápa megtámadta, mivel testét gyorsan megtalálták. A fogak okozta sérülések elhelyezkedése és alakja alapján egy tigriscápa, vagy egy fehér cápa lehetett a támadó. Ez a legkorábbi közvetlen bizonyíték egy ember elleni cápatámadásra.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Phys.org, MTI. Fotó: Kiotói Egyetem. A nyitókép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában