Eric Lafforgue egy igen szerencsés fotós, ugyanis azon kevesek közé tartozik, aki nemcsak, hogy ellátogathatott Észak-Koreába, de megpillanthatta az ország, valamint az ott élők valódi arcát és mindennapjait is.

2008 óta összesen hat alkalommal utazott a távol-keleti országba, és a memóriakártyáinak köszönhetően jó néhány olyan fotót sikerült kimentenie az országból, amit tilos lett volna elkészítenie, vagy amiről azt javasolták neki, hogy érdemes lenne törölnie. Észak-Koreában ugyanis nemcsak a mélyszegénység, a nyomor és a múlt századi infrastruktúra hírének nyugati exportálását nem nézik jó szemmel, de azt sem, ha az elvtársak nem a rezsim által megszabott öltözködési etikettet tartják szem előtt. Aki ugyanis nem követi ezeket az előírásokat, azt engedelmetlennek tartják, és könnyen munkatáborban találja magát. Ami pedig még rosszabb az engedelmetlenségnél, ha közben meg is örökítik azt. Ezekből szemezgetünk most.

Ez a rózsaszín ruhába öltözött nő úgy áll a katonák között, mint egy frissen nyílt lótuszvirág a levélsűrűben. Ezt már önmagában nem nézik jó szemmel, az pedig végképp szentségtörés, ha a hadseregről készítenek fotót a turisták, ezért ezt a felvételt érdemes volt Ericnek eldugnia alaposan.

Az, hogy milyen a megjelenésed, roppantul fontos Észak-Koreában. A fővárosban nemigen látni rosszul öltözötteket. Amikor ez a fotó készült, a nő kért még néhány pillanatot, hogy megigazíthassa a férfi ingét, hiszen csakis elegáns, fegyelmezettséget kisugárzó észak-koreaiak lehetnek rajta a képeken. A fotós viszont nem várt eleget:

Ez a srác nagyon nyugatiasan hordja azt a sapkát, ez az engedelmetlenség és a fegyelmezetlenség jele. Ja, és katonák a felvételen. Duplabukta.

Olyan észak-koreai elvtársakról nem készülhetnek fotók, akik nincsenek a helyi normáknak és előírásoknak megfelelően felöltözve.

Csakis jó erőben lévő, boldognak tűnő, munkára készen álló, jól szituált, no és az észak-koreai öltözködési etikettet betartó polgárok lehetnek rajta a turisták fotóin.

Munkásokat nem lehet lencsevégre kapni, csak akkor, ha az előírt uniformis van rajtuk. Apró szépséghiba a történetben még, hogy az alapvető munkavédelmi felszerelés is hiányzik az építkezésben dolgozókról:

Csak összehasonlításképp, így kéne kinézniük a felvételeken az észak-koreai munkásoknak. Mint láthatjuk, a propagandafotón az ütésálló védősapka is előkerült:

Ha kíváncsi vagy több fotóra is, akkor itt tudsz szemezgetni.

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés