Az 1920-as évekre New York alaposan kinőtte magát, London pedig valamennyire háttérbe szorult, és a két világháború sem tett jót a brit közhangulatnak, amelyekből hiába is kerültek ki győztesen, egyfajta krónikus mélabú lett úrrá a fővároson.

Szerencsére hamar jött a fiatalos lendület, amely színt vitt a szürkének induló hatvanas évekbe:

a Swinging London nevű kulturális forradalom ugyanis levetette Londonról a szürke köntöst, az emberek színesebbé, élettelibbé váltak, és kitapintható hedonizmus kezdte áthatni a mindennapokat.

A Temze-parti város lassan a divat, a zene és a kultúra fővárosává vált, ebben pedig hatalmas szerepe volt néhány legendás popkult- és stílusikonnak.

  • Ilyen volt a miniszoknya divatba hozója, Mary Quant,
  • a világ első szupermodelljének tartott Jean Shrimpton,
  • vagy Twiggy, akinek egyedi frizuráit és feltűnőre festett szempilláit ezrek utánozták, és akinek a csont és bőr megjelenése halálos pecsétként nyomta rá magát a divatvilág következő évtizedeire.

Majd egy brit fotósnak, John Greennek megjelent 1967 szeptemberében egy albuma, a Birds of Britain, amelyben a London Swinging energikus fiataljait örökítette meg. A hölgyek között akadtak színésznők, modellek, popzenészek, divattervezők és butiktulajdonosok is, az album pedig óriási siker lett. Szemezgessünk most belőle:

Ez is érdekelhet:

Három színész, akinek nem kell stílusért a szomszédba mennie

Ha a karizmájuk nem is, de egyedi megjelenésük tutira elleshető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában