Úgy hetven éve, a háború ideje alatt még elég ciki volt guminőkkel hálni, persze ma sem dicsekedünk vele, ha nem muszáj.

1940 májusában Hitler lerohanta Franciaországot, és elfoglalta Németalföldet is. Az alaposan kiképzett és felszerelt német katonákkal nem volt nehéz csatákat nyerni, azt viszont Hitler is tudta, hogy férfiből vannak. Márpedig a führer nem óhajtotta, hogy katonái idegen nőkkel keféljenek a párizsi bordélyokban, azt meg főképp nem, hogy elkapják a prostiktól a szifiliszt. Így hát arra gondolt, hogy megdobja őket egy-egy guminővel.

Eredetileg a babák arcát Nagy Katóról (a fenti képen), a kor egyik legelőkelőbb hölgyéről formálták volna, de az arisztokrata származású modell, énekes és színésznő visszautasította a presztízsértékű ajánlatot. Végül a náci vezetés úgy döntött, hogy a guminők inkább hasonlítsanak egy mezei prostituáltra, mint egy tiszteletreméltó nőre. A végeredmény pedig magáért beszél. Szögletes arc, hosszú lábak, erős testalkat, szőke haj. Nem igazán nőies, viszont teljesen árja:

Azonban a németek növekvő háborús kiadásai, majd a sorsdöntő sztálingrádi csata elvesztése miatt a babák már nem kerültek bevetésre. Állítólag az is közrejátszhatott a dologban, hogy a német katonák nem rajongtak a gondolatért, hogy a guminő a hadifelszerelés részét képezze, mert fogság esetén olyan szégyenben lenne részük, amely még a halálnál is rosszabb.

Guminő, amely élvezi a szexet?

Ugorjunk egy kicsit, úgy napjainkba. Arról már tavaly is olvashattunk, hogy hamarosan piacra kerülhetnek a mesterséges intelligenciával ellátott babák. Mozgó ajkak, szemek, nyelvek, kidolgozottabb arc, értelmes beszéd. Vitathatatlanul élethűbbé és élvezetesebbé teszik a játszadozást.

Azonban az igazi nagy dobás az, hogy képes megérinteni akár érzelmi és intellektuális síkon is a „fogyasztót”.

Gondoljunk csak bele: egy ilyen baba kimutathatja, amennyiben ínyére van az, amit épp vele csinálunk.

Ez pedig egy meghatározó élmény lehet sokak számára – mert bizonyára izgatóbb egy olyan babát töcskölni, amely úgy tesz, mintha élvezné a szexet, mint egy olyat, amely egy-egy rosszabb pillanatában egy nagyra nőtt gumikacsára emlékeztet minket. Persze az ember végtelenül szkeptikus, így nagyon alaposan össze kell ám rakni azt a szexrobotot ahhoz, hogy az illúzió abszolút hiteles legyen.

Az elmúlt hetekben már arról olvashattunk, hogy az utolsó simításokat végzik a mesterséges intelligenciával ellátott babákon, és jövő év végén akár piacra is dobhatják őket. A felvételeket elnézve talán nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a történet a kívánt irányba halad. De az is biztos, hogy már csak néhány lépésre vagyunk az Ex machinától. Félelmetes, igaz?

(forrás: Daily Mail, 24.hu, Mirror, Sg.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés